Azon lehetne vitatkozni, hogy tényleg az ötvenes évek számítanak-e a repülés aranykorának (szerintünk inkább ezekben az években éljük meg), a szakemberek szerint igen, így aztán mi is elfogadjuk. Abból a szempontból biztosan igaz lehet, hogy akkor várt sokak (de nem a tömegek) számára elérhetővé a közlekedésnek ez a fajtája. Ma ebből a korszakból mutatunk ritkán látható színes fotókat.
Mielőtt megjelentek volna az olcsó repülőjáratok (és velük együtt a szűkös lábrész, az egyre kisebb, a fedélzetre felvihető kézipoggyász és az egyre szigorodó egyéb szabályok), teljesen mást jelentett felszállni egy repülőre és útra kelni.
Az airlineratings.com által összegyűjtött és közreadott színes képeken jól látszik például, hogy az utasok is megadták a módját a repülésnek, még a turistaosztályon is csupa jól öltözött, elegáns embert láthatunk.
Hat évtizeddel ezelőtt szinte egyetlen repülőtéren sem voltak kígyók, azaz a kifutópályáról kellett be- és kiszállni a gépből (ide speciel sikerült például Budapesten visszatérni…), más kérdés, hogy ott nem ritkán legalább vörös szőnyeg várta az utasokat (éppenséggel a következő képen pont nem...).Mivel a gépek olyan 7,5 kilométer magasan repültek, az út elég gyakran meglehetősen rázós volt, a manapság már elég ritkán használt hányózacskóknak kissé nagyobb létjogosultságuk volt.
A gép hátuljában általában volt egy, az első osztályú utasoknak kialakított lounge, ahol keveredhettek, beszélgethettek, nem ritkán előfordult az is, hogy a cégvezetők egy-egy üzletet is nyélbe ütöttek itt.
Mindennek persze megvolt az ára, nem is alacsony: egy London-Sydney út például egy évi átlagkeresetbe került, ami azért elég húzós összeg, ha jól belegondolunk.
A drága jegy egyik előnye az volt, hogy még a turistaosztályon is jóval több hely volt, mint manapság. Nem kellett magunk alá gyűrnünk a lábunkat, körülbelül 20 centivel több helyünk volt, mint manapság.
Nem csoda, hogy a turistaosztály megjelenése azonnali kirobbanó sikert lett, egy éven belül megduplázódott például a forgalom, és gyorsan szaporodtak a járatok.