Kívül tágasabb

Elfelejtettünk embernek lenni?

2021.07.29. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A járvány miatt elrendelt lezárások idején sok szó esett arról, miként változtat majd meg minket a kényszerű bezártság. Nos, az élet egy ideje már (kisebb zökkenőkkel) újraindult és akadnak negatív tapasztalatok.

etterem_3_foto_pixabay_com.jpg

Például az amerikai éttermekben vagy kisebb étkezdékben az újranyitás óta rengeteg rossz élményt szereztek az ott dolgozók és a tulajdonosok. Az emberek egy része ugyanis mintha elfelejtett volna viselkedni.

„Azok, akik a járvány előtt is kedvesek voltak, azok még kedvesebbek lettek, ám azok, akikkel nehezebb volt, mostanra szinte teljesen elviselhetetlenekké váltak” – panaszkodott például a kaliforniai Berkeley-ben található Vanessa’s Bistro tulajdonosa.

Őrjöngő vendégek

Vi Nguyen felidézett egy esetet, amikor egy vendég beállt a konyhaajtóba és egy kisebb baki miatt üvöltözni kezdett: „Nem beszélni, üvöltözni. Ez nem sokkal az újranyitás után történt, amikor rengeteg házhozszállításunk volt. A pasas ott állt az ajtóban és üvöltözött: A feleségem éhes. Most azonnal szüksége van az ételre”.

Egy másik esetben egy vendég azon őrjöngött, hogy várnia kell az asztalra (Kaliforniában akkor az utcára tették ki az asztalokat szigorú előírások alapján, hogy egyáltalán kinyithassanak.) Vi Nguyen szerint közel 90 rendszeresen visszatérő vendéget kellett eltanácsolniuk a minősíthetetlen viselkedés miatt az elmúlt hetekben.

„Nagyon komolyan megnőtt azoknak a száma, akik elfelejtettek embernek lenni. Egy-másfél évig otthon kellett maradnunk, most pedig ezt kapjuk…” – ezt már egy Palo Alto-i pékség, a Misfits Bakehouse alapítója mondta.

Mina Makram előfordult, hogy valaki nagyobb tétel péksüteményt rendelt, de napokig nem ment érte, majd amikor megjelent, jelenetet rendezett azért, mert időközben eladták a rendelését.

Ez még nem a megszokott ügymenet

A vendégek közül sokan úgy gondolják, a járványnak vége, az éttermek visszatértek a normál ügymenethez, ugyanakkor az üzemeltetők szerint ez messze nincs így: a beszállítókkal és a munkaerőhiánnyal is napi szinten kell megküzdeniük.

Utóbbi miatt sok étterem fiatalabb és tapasztalatlanabb munkaerőt kényszerült felvenni, akik nem feltétlenül vannak tisztában például azzal, milyen ételhez milyen bort illik ajánlani vagy hogy az egyes törzsvendégeknek mik a szokásai.

„Együtt kellene átvészelnünk ezt a helyzetet. Én senkiről sem tudok az iparágban, aki ebben a helyzetben megpróbálná átverni a másikat, szándékosan rossz minőségű szolgáltatást nyújtana vagy rossz tulajdonos lenne” – jelentette ki a Square Pie Guys nevű hely társtulajdonosa, Danny Stoller.

Egy kis türelem…

A poszt elején említett Vi Nguyen azt kéri a vendégektől, legyenek kicsit türelmesebbek és együttérzőbbek, mielőtt beleállnak a személyzetbe, és higgyék el nekik, mindenki megpróbálja a lehető legjobbat kihozni magából.

„Nyolc hónapig nem fizettem bérleti díjat, készpénzelőleget kellett felvennem, hogy tudjam fizetni az embereket, hogy ne kelljen elküldeni őket. Csak egy kis megértést, kedvességet és türelmet kérünk. Szerintem utóbbi a kulcs” – fogalmazott Vi Nguyen.

Alighanem igaza van.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása