A magas vérnyomás pitvarfibrilláció kockázatával jár, ami a stroke és a szívinfarktus kialakulását okozhatja. A szív nem szabályszerűen ver és nem tökéletesen pumpálja a vért sem ebben az esetben.
Az anyatej számos csodálatos tulajdonsággal rendelkezik és még nem is mindegyikről tudunk. A legújabb kutatások szerint például olyan összetett cukrokat tartalmaz, amelyek a fertőzések ellen is megvédik a babát.
Érdekes kutatás jelent meg a minap az Y generációról, amiből sok egyéb mellett az is kiderül, hogy az ezredfordulós fiatalok sokkal később vesztik el a szüzességüket, mint szüleik.
Biztosan hallottad már azt, hogy bármit lehet fogyasztani, csak mértékletesen. Nos, még ha van is benne igazság, azért akadnak ételek, melyeket egyszerűbb elkerülni.
Régen nem becsülték már így meg a folyamatos, 8 órás alvás fontosságát, mint manapság. Magától értetődik, hogy a minőségi alvás trenddé vált, így értékesítési oldalról is rárepültek. 2018-ban az alvás az, ami a 80’-as években a reggeli kávé volt.
Az új kapcsolat izgalmai örömet, boldogságot, sőt eufóriát hoznak, amíg egyikőtök nem sokall be valami miatt és gyorsabban kiszeret a másikból, mint ahogy a Tinderen balra húzta volna.
Ahogy öregszünk egyre többet és többet morgunk azon, hogy milyen gyorsan is múlik az idő. Már Vergilius római költő megírta Georgikon című költeményében hogy: „fugit inreparibile tempus” ami azt jelenti, „visszahozhatatlanul röpül az idő”.
Meglepően sok embernek okoz problémát mostanában az, hogy jól aludjon éjszaka. Sokan hibáztatják a képernyők vibráló fényét, a napközbeni megfeszített figyelmet vagy a koffein fogyasztási szokásokat. Mások a testmozgás hiányát.
A testünk egy precíz gépezet, amely a tudtunkra adja, ha valami nincs rendben velünk. A stressz a feszültség érzése mellett fizikai változásokat is okozhat a testünkben. Ha ezeket a jeleket tapasztaljuk, itt az idő a változtatásra!
Mennyire kiábrándító lehet megtudni egy ételről - amit az egészséges életmódod miatt rendszeresen fogyasztasz, de szeretni nem szereted - hogy nem is egészséges! Pedig sajnos sokszor becsapjuk magunkat ilyen ételekkel. Íme 10 ezek közül:
apro_marosan_petergabor:
Sokféle élet van, munkában és azon kívül. Nem tudjuk ennek a sztyuvinak milyen a magánélete. Lehet, hogy teljesen normális - a sok távolléttől eltekintve.
Nyilatkozata amúgy elég diszkrét volt, még ... (2019.08.25. 18:41)Egy magánrepülő stewardessének vallomása
laszlo ador:
Lehet úgy kommentárolni,hogy tetszik de nem"imádom"-imádni
Istent szokták.Mármint a keresztények(az álkeresztények azok
Orbánt imádják,dehát Ö mégcsak a fasorban sincs. (2019.08.25. 11:11)Az amerikaiak imádják Michelle Obamát