Az egészségügy hősein általában az orvosokat, nővéreket, ápolókat értjük, rájuk gondolunk, holott sokan mások is dolgoznak a kórházakban, akiknek a napi munkája biztosítja a zökkenőmentes működést, ha nem is életeket mentenek.

A lewishami kórház

A 26 éves Fane MacDonald a Covid 19-járvány idején kezdett el dolgozni egy nagy londoni kórházban. Az egyik – aligha könnyű – feladata, hogy az aggódó hozzátartozókat távol tartsa az intézménytől, ahová a szigorú korlátozó szabályok miatt nem lehet bemenni.

„A munkánk jelentős részét az adja, hogy biztosítjuk, senki ne jusson be a kórházba. Persze nem könnyű elküldeni olyanokat, akik a beteg hozzátartozóikat akarják látni” – mondta a CNN-nek. Ugyanakkor, jelezte, a többség megérti a helyzetet.

Fane MacDonald számos ismerőse a kormányzati segélyprogramra szorult munkája elvesztése miatt, de ő mindenképp dolgozni akart a válság alatt is. Nem akart kiesni a rutinból, miközben sok barátja otthon unatkozik.

Persze hiányzik a családja és a barátai is. A pandémia elején mindössze háromhónapos unokaöccsét csak 10 hónapos korában látta legközelebb, ami mint mondta elég elszomorító. Ahogy Skóciába sem tudott hazautazni már hosszú ideje.

A takarító

A járvány alatt kiderült az is, hogy a kórházak nem tudnak működni a takarítók alapos munkája nélkül. Ernesta Nat Coe a lewishami kórházban dolgozik már 11 éve takarítóként, és a szakszervezetet is képviseli az intézményben.

Bár ugyanabban a kórházban dolgozik több mint egy évtizede, a munkáltatók, akikkel szerződésben volt számos alkalommal váltották egymást. (A takarítást az intézmények általában kiszervezik, és külső szolgáltatókkal oldják meg.) Az orvosok és a nővérek azonban nagyra értékelik a takarító munkáját, aki ismer minden felületet, műtőt, kórtermet az épületben.

A takarítóknak is védőfelszerelést kell hordaniuk, különösen azoknak, akik a koronavírus osztályokon dolgoznak. A lewishami kórház takarítóinak többsége fekete, akiket a járvány is súlyosabban érintett, így sokan lettek betegek már az első hullámban. Ernesta ezért plusz műszakokat vállalt, volt, hogy 13 napot dolgozott megszakítás nélkül, és mint mondta, egyszer sem volt beteg.

Miközben a munkájuk nélkülözhetetlen, az elismerést jóval kevésbé kapják meg, mint más területek dolgozói, akár társadalmi, akár szakmai szempontból. Pedig, mint elmondta, ő azért végzi a munkáját, mert csinálni akarja, és teljes szívéből végzi, és amikor takarít arra gondol, hogy mit szeretne, ha ő maga vagy a családtagjai kerülnének kórházba.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.