Kívül tágasabb

Eladók JFK első tévés vitájának jegyzetei

2020.10.13. 06:30, Kívül tágasabb , komment

1960. szeptember 26. túlzás nélkül történelmi nap volt. Ekkor rendezték ugyanis az első élő televíziós elnökjelölti vitát, a két főszereplő a demokrata John F. Kennedy és a republikánus Richard Nixon volt.

kennedy-nixon.jpg

Az esemény média- és politikatörténelem is volt egyszerre, hiszen az újdonságot 70 millió amerikai követte figyelemmel, emellett kiderült az is, hogy milyen sokat számít a tévé.

Közismert, hogy a vitát rádión követők szerint Nixon, míg a tévénézők között egyértelműen Kennedy nyerte, méghozzá azért, mert utóbbi tisztában volt vele, hogy fiatalosnak és lendületesnek kell látszani.

A stúdióban aznap jelen lévő újságírók egyike az NBC riporter, a tavaly, 91 éves korában elhunyt Sander Vanocur volt. Ő 1985-ben arról beszélt, hogy „az idő teltével az emberek hajlamosak ezeket a dolgokat nagy pillanatokká emelni. Akkor és ott gondolhattam volna, hogy új korszak kezdődik, a politikai televíziózásé. De nem gondoltam”.

„Kennedy azért volt lebarnulva, mert megfogadta Abe Ribicoff kormányzó tanácsát: mindig néz ki jobban annál, mint amilyen valójában vagy” – tette hozzá Sander Vanocur. (Abe Ribicoff 1955 és 1961 között volt Connecticut demokrata kormányzója.)

kennedy-nixon_jegyzetek.jpg

Visszatérve Kennedy jegyzeteire, azokat éppen az NBC tudósítója szerezte meg és egészen tavalyig a washingtoni Newseumban voltak kiállítva. A Vanocur-családhoz azután kerültek vissza, hogy a múzeum bezárt, most pedig a Christie’s árverezi el, szakértők szerint várhatóan 50 ezer dollárért.

Az nem egyértelmű, hogyan kerültek a tudósítóhoz a vita során készített jegyzetek. Egyfelől Kennedy ismert volt arról (legalábbis elnöksége előtt), hogy széthagyta a jegyzeteit, tehát könnyen előfordulhat, hogy az újságíró egyszerűen csak felkapta azokat a vita után.

Másrészt a most árverésre bocsátott papíron látható Kennedy saját kezű írása: „Sandynek, nagyrabecsüléssel és meleg üdvözlettel barátjától, John Kennedytől 1961. február 9-én”, ami persze nem zárja ki, hogy a vita során gyűjtötte be az újságíró a papírt, de az is biztos, hogy ez Kennedynek nem volt ellenére.

Az online aukció október 16-ig tart, ha esetleg valaki kedvet kapott volna egy kis relikviára.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása