Kívül tágasabb

Véres London

2019.03.10. 06:30, Kívül tágasabb , 86 komment

Egyre válságosabb a helyzet a brit fővárosban, ezért az egyik nagy áruházlánc úgy döntött, minden boltjában leveszi a polcokról a késeket, amiket mostantól csak csomagban lehet majd kapni.

keseles.jpg

Egészen félelmetesen elharapóztak a késelések a brit fővárosban. Már a tavalyi is a legvéresebb évek egyike volt, hiszen 135 gyilkosság történt, ami viszont igazán elgondolkodtató, az a késelések számának folyamatos emelkedése. 

Az év első két hónapjában tíz embert gyilkoltak így meg az Egyesült Királyságban, ennek felét Londonban, de három embert öltek meg késsel Birminghamben, egyet Manchesterben és egyet Sunderlandben. 

A helyzet annyira drámai lett, hogy az egyik legnagyobb áruházlánc, az Asda úgy döntött, április végétől nem lehet majd egyesével kést vásárolni az üzleteiben. 

A szupermarket alelnöke, Nick Jones azt mondta, a maguk részéről így szeretnének hozzájárulni a válság kezeléséhez. 

„Noha már eddig is tettünk lépéseket a késeladások szigorítása érdekében, megpróbálva megakadályozni, hogy azok ne kerüljenek illetéktelen kezekbe, úgy éreztük, ez nem elég” – mondta Nick Jones

„Tudjuk, hogy a külön, egyesével árult késeket lopják a leginkább, ezért úgy döntöttünk, a jövőben ezeket a termékeket nem árusítjuk boltjainkban” – tette hozzá. 

A döntés nem vonatkozik a csomagban árult konyhakésekre, ám azokra is külön biztonsági kódot tesznek az extra védelem érdekében. 

Egy másik lánc, a Poundland már szeptemberben bejelentett egy ugyanilyen lépést, most pedig üdvözölte a vetélytárs döntését. 

„Tisztában vagyunk vele, hogy a téma fontos a vásárlóinknak és a munkatársainknak is, ezúton is szeretnénk felhívni a többi láncot, hogy gondolják át az álláspontjukat” – fogalmazott Austin Cooke kereskedelmi igazgató. 

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az áldozatok többsége tinédzser, akit általában a szupermarketekből beszerzett (néha vett, néha lopott) késekkel támadnak meg. 

„Üdvözöljük az Asda döntését. Jelenleg is illegális kiskorúnak kést eladni, a kereskedőknek is szerepet kell vállalniuk abban, hogy ezek ne kerüljenek rossz kezekbe” – mondta a brit belügyminisztérium szóvivője.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása