Kívül tágasabb

Hírességek furcsa alvási szokásai

2016.04.27. 06:45, Kívül tágasabb , 30 komment

Az alvás egyike a legfontosabb dolgoknak életünkben, nagyon nem mindegy, mennyit és főleg milyen körülmények között alszunk. Persze mint az élet minden területén, ezen is akadnak bőven furcsa szokások, most ezek közül mutatunk be párat néhány híres ember példáján keresztül (csak hogy valami móka is legyen benne).

tom_cruise_foto_flickr_com_gage_skidmore.jpg

Tom Cruise

Az érdeklődő hölgyek számára van egy rossz hírünk: Tom Cruise horkol. Méghozzá nagyon. Nagyon hangosan. Olyan hangosan, hogy háza egy eldugott sarkában külön hangszigetelt hálószobát alakított ki, hogy senkit ne zavarjon.

Mariah Carey

Az énekesnő kiemelt figyelmet fordít az alvásra, és nem is aprózza el, hiszen állítása szerint éjszakánként nem kevesebb, mint 15 órát (!) tölt az ágyban (mármint alvással). Állítólag ennyire van szüksége ahhoz, hogy megfelelően tudjon énekelni. Ha ez nem lenne elég, nem kevesebb, mint 20 párologtatót pakolt az ágya köré, hogy kímélje a torkát.

Stephen King

Napjaink egyik legsikeresebb írója meglehetősen furcsa rituálé keretében teszi el magát másnapra. „Megmosom a fogam és a kezem. Hogy miért kell kezet mosni alvás előtt? Fogalmam sincs. A párnáimnak egy bizonyos irányba kell nézniük, a gombos résznek mindig az ágy másik oldal felé. Nem tudom, miért alakult ez ki így” - mesélte egy életrajzi könyvben.

Marissa Meyer

A Yahoo első embere igazi munkamániás, van olyan hét, amelyiken 130 órát dolgozik, így aztán alvásra már nem nagyon futja. Az elmulasztott órákat aztán négyhavonta egyhetes vakáción pótolja.

Arianna Huffington

Egy másik netes nagymenő, Arianna Huffington valóságos kis „alvószentéllyé” alakította át hálószobáját, a létező legkényelmesebb ággyal, és minden fényt kizáró sötétítővel. Alvás előtt kikapcsolja a telefonját, és az összes elektronikus kütyüt a szobán kívül teszi töltőre. Majd forró, levendulaolajso fürdőt vesz és megpróbálja kifürdeni magából az egész napos stresszt. Elalvás előtt még jöhet egy könyv (általában verseskötet vagy filozófia).

Eminem

Eminem befóliázott ablakokkal próbálja a hálószobán kívül tartani a napfényt, mert a sötétítő már nem elég neki. Ha ez nem lenne elég (például amikor több időzónán utazik át) úgynevezett „fehér zajt” hallgat éjszaka, ami állítása szerint segíti a pihenését.

Michael Phelps

Minden idők egyik legsikeresebb úszója egészen speciális körülmények között alszik, egy olyan kamrát alakítottak ki neki, amiben a légnyomás olyan, mintha 2700 méter magasan lenne. Ez munkára ösztönzi a szervezetét, ami a medencében is jobb teljesítményt eredményez, és a magaslati versenyekre is felkészíti.

(Fotó: flickr.com/Gage Skidmore)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása