Kívül tágasabb

A fél világ szemüveges lesz

2016.02.23. 06:33, Kívül tágasabb , 3 komment

„Elromlik a szemed, ha annyit lesed a monitort!” - elég jó eséllyel mindenki mondta vagy hallotta már ezt a mondatot, most egy kutatás azt is bebizonyította, milyen nagyon igaz is ez az elcsépelt szöveg.

gyerekek_laptop.jpg

Jelenleg világszerte minden harmadik ember (egészen pontosan 34 százalék) szenved valamilyen látási problémától, ez az arány 2050-re 50 százalékra ugrik majd, magyarul minden második embernek szemüveg kell majd.

Ennek legfőbb oka pedig nem más, mint az, hogy túl sok időt töltünk a számítógépek és mobiltelefonok képernyője előtt, és túl keveset a szabadban – állítja egy, az Opthalmology című szaklapban megjelent tanulmány.

A szakemberek szerint 35 év múlva 4,8 milliárd ember (a világ népességének 49,8 százaléka) lesz szemüveges. Csak hogy legyen mihez hasonlítani: 2010-ben 2 milliárd ember (28,3 százalék) volt rövidlátó, magyarul a technológia terjedése alig négy évtized alatt megduplázza a rövidlátók számát.

A tanulmány készítői szerint elsősorban a fejlett (észak-amerikai, európai és egyes ázsiai) országokban élők vannak kitéve a látás romlásának. Mindezt alátámasztja egy másik kutatás is, mely szerint a brit gyerekek között kétszer annyi a rövidlátó, mint 50 évvel ezelőtt. Az Ulster Egyetem felmérése szerint míg a hatvanas években a gyerekek 7,2 százaléka nem látott rendesen, addig mára ez az arány 16,4 százalék.

Érdekes módon egy harmadik tanulmány ellentmond ezeknek a következtetéseknek. Az Ohio Állami Egyetem kutatói két évtizeden keresztül vizsgáltak összesen 4500 gyereket és arra jutottak, hogy nem lehet közvetlen hatást kimutatni a képernyő előtt töltött idő és a látás minősége között.

Abban viszont minden kutatás egyetért, hogy azok a gyerekek, akik több időt töltenek a szabadban, kisebb eséllyel lesznek rövidlátók, bár azt még egyelőre nem sikerült kideríteni, vajon ennek mi az oka.

Szóval akkor most fel lehet állni a gép elől és irány a levegő!

Ennek a posztnak úgyis vége...

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása