Kívül tágasabb

A világ legveszélyesebb embere?

2016.01.12. 06:41, Kívül tágasabb , komment

A kérdés jogos, akiről pedig szó van, az nem más, mint Szaúd-Arábia védelmi minisztere és jó eséllyel következő uralkodója. Egy olyan ember portréja következik, aki lángba boríthatja az egész Közel-Keletet.

szaud-arabia_mohammed_bin_salman_foto_houseofsaud_com.jpg

Amikor Mohammed bin Szalman 12 éves volt, amikor már rendszeresen ott ült apja, az akkor Rijád tartományt vezető apja mellett a megbeszéléseken. Tizenhét évvel később, alig 29 évesen Mohammed bin Szalman a világ legfiatalabb védelmi minisztereként Szaúd-Arábiát gyakorlatilag végeláthatatlan háborúba sodorta Jemennel.

Ha ez nem lett volna elég, az ország most Iránnal is összerúgta a port, ami azért jelentsen nagyobb falat Jemennél is. De ki is ez a fiatalember, aki láthatóan minden különösebb gátlás nélkül halad előre az általa megálmodott úton?

Mohammed herceg még tizenévesként keveredett pár pénzügyi befektetésbe, és nem mindegyikből jött ki jól… de apja mindig ott volt és kisegítette. Féltestvéreivel ellentétben ő nem ment külföldi egyetemre, otthon végezte el a jogi fakultást. Az őt ismerő szerint mindig is egy fegyelmezett fiatalember volt, aki nem ivott, nem dohányzott és nem járt bulikba.

Amikor apja 2011-ben ügyvivő koronaherceg-helyettes lett (és ebbéli minőségében gyorsan megszerezte a kulcsfontosságú védelmi minisztériumot is), MbS is a környéken volt, majd amikor 2012-ben apja koronaherceggé lépett elő, már gyakorlatilag ő irányította az udvar napi ügyeit.

A legerősebb ember

Mohammed gyakorlatilag nem mozdult az apja mellől, aki végig emelte magával kedvenc fiát, és mire tavaly januárban az akkor már 79 éves (és gyengélkedő) idősebb Szalman trónra lépett, a fia helyzete megkérdőjelezhetetlenné vált, teljesen egyértelmű lett, hogy apjához rajta keresztül vezet az út – magyarul az ő kezében összpontosul az igazi hatalom.

Hatalma elképesztő mértékben nőtt meg tavaly: kinevezték védelmi miniszterek, ő vezeti a szaúdi energiavállalatot, az Aramcót, ő lett az újonnan felállított szuperhivatal, a minden minisztériumot ellenőrző Gazdasági és Fejlesztési Ügyek Tanácsa első embere, és ő kezeli a királyság befektetési alapjt is. Biztos, ami biztos alapon kinevezték helyettes koronahercegnek is, így biztosítva, hogy ő kövesse majdan apját a trónon.

Mohammed bin Szalman nem viccel: bevezette, hogy minden minisztériumnak kötelező havonta jelentést tenni az elvégzett munkáról, gyakran kora reggel jelenik meg a különböző hivatalokban és tárcáknál, hogy átnézze az ügymenetet és a könyvelést.

Mindez felettébb népszerűvé tette a fiatal szaúdiak körében, akik értékelik gazdasági reformterveit, nyitottságát és azt, hogy úgy gondolkodik, mint ők – emlékeztetett a brit The Independent. Márpedig Szaúd-Arábia lakosságának 70 százaléka (!!) 30 év alatti, közülük minden 4.-5. munkanélküli.

Akkor hol a gond?

A gond ott van, hogy ugyanez a lendület vitte bele Szaúd-Arábiát egy nagyon zavaros háborúba Jemennel, amikor tavaly márciusban Mohammed bin Szalman parancsára légicsapásokat indítottak a lázadó hutuk ellen.

Elsőre jó ötletnek tűnt, bevett szokás a nagypolitikában, ha egy ifjú vagy éppen hivatalba lépő politikus az erejét akarja bizonyítani, nem árt, ha talál egy ellenséget, akivel kötözködni vagy háborúzni lehet. Nyilván a biztos siker reményében.

Csakhogy a lázadókat Irán támogatta, ami egyfelől még vonzóbbá tette a kalandot, másfelől azért jelentősen emelte a tétet. A sok milliárd dollárnyi vadonatúj felszereléssel ellátott szaúdi hadsereg vezetésének elképzelése az volt, hogy egy villámháborúval legyőzik a lázadókat, majd learatják a babérokat, felállítva vele Mohammed bin Szalman hadvezéri szobrát is.

Szaúdi szempontból sajnálatos módon a nagy hadvezér két dolgot nem vett figyelembe: az egyik, hogy a hutuk fontos ütközőzónát jelentenek az al-Kaidával szemben, a másik pedig, hogy nem is olyan régen, 2009-ben elég fájdalmas csapást mértek a szaúdiakra.

A háború lassan egy éve tart és a lendületes légitámadások ellenére egyáltalán nem úgy néz ki, mint aminek hamar vége lesz. A konfliktusból persze kiszállni sem olyan egyszerű (mi lesz akkor a szoborral), és ha ennyi nem lenne elég, a helyzetet tovább bonyolítja Szíria ügye, ahol az irániak erősen támogatják Asszad elnököt, míg a szaúdiak szeretnének megszabadulni tőle (és itt már a világpolitika ha lehet még ingoványosabb területén járunk).

A két ország konfliktusa pedig már robbanással fenyeget, és egyelőre nem nagyon látszik, mi lesz a történet vége.

Belső feszültségek?

A kudarcok már az uralkodói családon belül is éreztetik hatásukat, tavaly nyáron több helyen feltűnt egy levél, melyben az ellenérdekelt családtagok erősen pedzegették a herceg (mi több, vele együtt a király) esetleges lemondatásának lehetőségét, de ezt egyelőre sikerült kivédeni.

Az már nagyobb kérdés, hogy mi lesz Iránnal és ezen keresztül a térséggel, vajon még inkább lángba borítja-e a világnak eme különben sem túl stabil szegletét egy törekvő herceg (és jó eséllyel leendő uralkodó) becsvágya.

(Fotó: houseofsaud.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása