Kívül tágasabb

Amerikai elnökválasztás: ki mögé áll Hollywood?

2015.10.26. 06:45, Kívül tágasabb , 7 komment

Ahogy mind demokrata, mind republikánus oldalon élesedik a jelöltállító kampány, úgy lesz egyre nagyobb jelentősége minden egyes gesztusnak. Például annak, ki mögé áll egy-egy sztár, az amerikai szórakoztatóipar meghatározó személyisége. Talán meglepő, de egyetlen induló kapta eddig Hollywoodból az adományok 90 százalékát.

hillary_clinton_es_leonardo_dicaprio.jpgLeonardo DiCaprio és Hillary Clinton

A 2016-os választási kampányra eddig 5,5 millió dollárt adományozott az amerikai szórakoztatóipar fellegvárának számító Hollywood, és ennek az összegnek a döntő többségét (10 dollárból 9-et) egyetlen politikus gyűjtött be.

Akit úgy hívnak, hogy Hillary Rodham Clinton.

Meglepődni a vezetésén ugyan nem lepődtünk meg, annak aránya már annál inkább elgondolkodtató. Mert hát a szeptember 30-i állás szerint a volt külügyminiszter (és volt First Lady, ami, mint mindjárt látjuk, ebben az esetben legalább ilyen fontos tényező) nem kevesebb, mint 5 millió dollárt zsákolt be.

Szóval az nem meglepő, hogy az alapvetően liberális beállítottságú Hollywood valamelyik demokrata jelöltet öleli keblére, és Hillary Clintonnak megvan az az előnye, hogy már férje, a kilencvenes évek elnöke, Bill Clinton is legendásan jó kapcsolatokat ápolt a nyugati parti szórakoztatóipari központtal.

„Noha kritikusan állt az iparághoz, nyitott is volt, nagyon bírta a benne dolgozókat, és követte a popkultúra történéseit” – emlékezett vissza a Los Angeles Timesban az egyik helyi demokrata tanácsadó.

Donna Bojarsky szerint noha Hillary Clinton kapcsolatépítő képessége messze nem ér fel férjéével, a jó viszonyt megtartotta és a mai napig ápolja Hollywooddal (nyilván a férje is besegít, tesszük hozzá mi), így nem meglepő az elsöprő vezetés.

Lássuk hát tételesen, ki kit támogat Hollywoodban!

Hillary Rodham Clinton

A volt First Lady által összegyűjtött 5 millió dollár nagy részét három adományozó dobta össze, igaz, ők nem csak anyagilag meghatározó figurák Hollywoodban.

A legtöbbet (1 millió 2700 dollárt) holtversenyben Steven Spielberg és Jeffrey Katzenberg adta, nem sokkal maradt el mögöttük Haim Saban zeneszerző-producer a maga 1 millió dollárjával. J.J. Abrams rendező 502 700 dollárja csak az első három adományozó mellett tűnik kevésnek.

A pénz mellett azonban legalább ennyire fontos azon világsztárok személye, akik nyilvánosan is kiállnak a jelölt mellett, azzal, hogy (a törvényi szabályokat betartva) kisebb-nagyobb összeget adományoznak a kampányra.

Hillary Clinton ezen a téren is nagyot alakít, hiszen támogatói között olyan világsztárok vannak, mint Geena Davis, Michael Douglas, Larry Flynt, Stevie Wonder, Barbra Streisand (mindannyian 5400 dollárt adtak), vagy Tom Hanks, Kanye West, Usher, Reese Witherspoon, Leonardo DiCaprio, Quincy Jones, Tobey Maguire, Katey Sagal, Eva Longoria, Charlize Theron, Ben Affleck, Kate Hudson, Rob Reiner, Jennifer Garner, akik fejenként a hivatalosan maximálisan magánszemélyt által egy politikusnak közvetlenül adható 2700 dollárral (és felbecsülhetetlen reklámértékkel) tolták meg Hillary Clinton kampányát.

Jeb Bush

A republikánus oldalon Donald Trump mellett (előtt?) a Bush-család tagját, a volt elnök George Bush fiát és a másik korábbi prezident, George W. Bush öccsét, Jeb Busht sorolják a legnagyobb esélyesek közé.

A volt floridai kormányzó ezzel együtt a fasorban sincs Hillary Clintonhoz képest, hiszen hivatalosan eddig 165 ezer dollárt szedett össze (persze senki sem gondolja, hogy az igazi pénzek innen jönnének a kampányához).

Legbőkezűbb támogatója a DirecTV ügyvezetője, Michael D. White, aki 100 ezer dollárt adott „politikai akcióbizottságának” (PAC – mert azt eddig nem mondtuk, hogy nagyobb összeget csak ezeken keresztül juttathat el magánszemély a kiválasztott politikus/ok/nak).

Legnevesebb támogatója mégsem ő, hanem Jerry Bruckheimer, számtalan filmsiker és televíziós sorozat producere, aki jelképes 2700 dollárt adott, de még egyszer hangsúlyozzuk: ezekben az esetekben a jelkép fontosabb, mint a pénz.

Bernie Sanders

A Magyarországon talán kevéssé ismert vermonti szenátor a neveket tekintve népszerűbb, mint Jeb Bush, hiszen őt támogatja például Danny DeVito és (nem meglepő módon) a színész felesége, Rhea Perlman, valamint a szórakoztatóipari mogul David Geffen is, ők 2700-2700 dollárt adtak a kampányhoz a nevük mellett.

Az összesen 134 ezer dollárnál tartó Bernie Sanders emellett maga mögött tudhatja Jackson Browne énekes (1350 dollár) és Frank Darabont rendező (1000 dollár) támogatását is.

Chris Christie

New Jersey republikánus kormányzója a legkomolyabb anyagi támogatást a Guitar Hero és a Call of Duty játékokat is kiadó cég vezetőjétől, Robert Koticktól kapta (57 700 dollárt), de beszállt mellé az NBC Universal alelnöke, Ron Meyer is (a már megszokott 2700 dolláros összeggel).

Ha már itt tartunk, vannak, akik több lóra is tesznek, például éppen Ron Meyer, aki ugyanekkora összeget adott Hillary Clinton kampányára is, de David Geffen is támogatta Bernie Sanders mellett a volt First Ladyt, míg Danny DeVito is kétfelé adott. Soha nem lehet tudni, ugye…

Az adományozókról az LA Times oldalán lehet jópofa infografikát találni.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása