Kívül tágasabb

Hét elgondolkodtató tény Görögországról

2015.06.29. 06:46, Kívül tágasabb , 13 komment

Miközben az Európai Unió se kiköpni, se lenyelni nem tudja a görög gazdasági válságot, nem árt, ha tudjuk, hogy a görögök történelmében nem ez az első eset, amikor fejre állnak, ráadásul a kilátásaik sem túl jók. Ezt bizonyítják a most következő tények is.

gorogorszag_athen_foto_flickr_com_serendigity.jpg(fotó: flickr.com / Serendigity)

1. Hajlamosak hazavágni a gazdaságukat

Csak az lepődött meg a görög válságon, aki nem ismeri a történelmet. Az első gazdasági válságot az i. e. 4. században jegyezték fel (nem mellesleg: Platón és Arisztotelész kora), amikor 13 görög város vett kölcsön Délosztól, majd jól nem törlesztettek.

2. Majdnem állandó a válság

Ráadásul a görögöknek önállóan nem nagyon megy, legalábbis az 1830 óta független ország nem kevesebb mint 96 évet töltött pénzügyi nehézségekkel hadakozva.

3. A korrupció bajnokai

A Brookings Institute szakértője, Daniel Kaufmann szerint csak a korrupció évente a bruttó nemzeti össztermék 8-10 százalékát kitevő károkat okoz a görög gazdaságnak.

„Ha Görögország képes lenne a korrupciót jobban kezelni – no nem a svéd, de mondjuk a spanyol szinten -, az körülbelül 4 százalékkal emelné meg az ország éves bruttó nemzeti össztermékét” - írta 2010-ben Daniel Kaufmann.

Az Európai Bizottság egy tavalyi jelentése szerint egyébként az egész Európai Unióban a görögök a leginkább korruptak, körülbelül annyira, mint (ha kitekintünk Európából) például Kína.

4. Munkanélküli fiatalok...

A görögöknél egészen elképesztő a fiatalok munkanélkülisége, az aktív fiatalok 49,7 százalékának (azaz gyakorlatilag a felének) nincs munkája. És ez még mindig istenes ahhoz képest, hogy ugyanez az arány tavaly 56,4 százalék volt.

5. ...akik a szüleikkel élnek

A munkanélküliség logikus következménye, hogy a 18-34 éves fiatalok közel kétharmada (63,5 százaléka) a szüleivel él. Az arány talán még durvább, ha a legfiatalabbakat kivesszük a képletből, hiszen a 25-34 évesek fele sem képes önálló életet kezdeni, és a helyzet az elmúlt években folyamatosan romlik.

6. Ráadásul egyre kevesebben vannak

Márpedig ha valakinek nincs munkája és saját lakása, akkor gyereket sem vállal, a lakosság pedig lassan elöregszik. A görög társadalomnak csupán 24 százaléka 24 év alatti (összehasonlításképp ez az arány például Szaúd-Arábiában 47 százalék), a 15-24 évesek aránya 9,8, százalék. Ezzel szemben gyakorlatilag minden harmadik görög 55 évnél idősebb, és jó egészséget nekik, de dolgozni és a nyugdíjasokat eltartani azért inkább a fiataloknak kellene.

7. Görögország nem hatékony

Persze ki lehet ragadni mindenféle példákat, és nem is tagadjuk, hogy a miénk önkényes lesz, de azért mégis elgondolkodtató. Tehát: Massachusetts bruttó nemzeti összterméke a kétszerese a görögökének – csakhogy Görögország területe meg az ötszöröse az amerikai államénak. Ami azért elég sok mindent elárul.

A teljes listát további érdekességekkel itt lehet megnézni.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása