Kívül tágasabb

Lassan összedől a brit Parlament

2015.06.19. 07:04, Kívül tágasabb , 3 komment

Először szűk 3 éve írtunk arról, milyen rémes állapotban van a brit Parlament épülete, és azóta sem történt érdemi előrelépés az ügyben. Csak éppen egyre sürgetőbb lenne döntésre jutni, miközben a politikusok kiköltözni sem hajlandók az épületből.

parlament_brit_adrian_pingstone_1.jpg(fotó: Adrian Pingstone)

Ugyanis alapvetően két lehetőség van az elkerülhetetlen felújításra: vagy úgy csinálják, hogy a képviselők közben folytatják a munkát, vagy a teljes alsó- és felsőházat elköltöztetik, esetleg egyenesen másik városba.

Mehetnek is...

Az olcsóbb változat mindenképpen az lenne, ha a képviselőket rá lehetne beszélni a költözésre. A felújítás összege még ebben az esetben is rémületesen magasnak tűnik (3,5 milliárd font, azaz durván 1500 milliárd forint), ráadásul a teljes törvényhozást 6 évre ki kellene költöztetni az épületből.

Az is felmerült, hogy a képviselőket egyenesen másik városba költöztessék (az Independent brit napilap Birmingham, Leeds és Manchester nevét említi), de ez aligha történik meg: egyrészt azért, mert a politikusok nem akarnak kimozdulni Londonból, másrészt azért, mert jelentősen lassítaná a kormányzást, ha a törvényhozás és a kormányzati adminisztráció két külön városban lenne.

Ráadásul az alsóházért felelős miniszter, Chris Grayling is azt mondta a napokban a képviselőknek, hogy ő is a maradás mellett voksolna, mert a kiköltözés aláásná a brit demokráciát.

...maradhatnak is 

A Deloitte által végzett felmérés még egy lehetőséget felvázolt: fel lehet újítani úgy is a Parlamentet, hogy közben a képviselők is maradhatnak, ám ez akár meg is duplázhatja a költségeket (legrosszabb esetben akár 7 milliárd fontba – 3000 milliárd forintba is kerülhetnek a munkálatok), és a felújítás akár 40 évig is elhúzódhat.

Van még egy köztes lehetőség is, mely szerint az alsó- és a felsőház felváltva ülésezne az épületben – így 11 év alatt 3,9 milliárd fontba kerülne a dolog.

Őszintén szólva, kíváncsian várjuk, milyen döntésre (és főleg: mikor) jutnak a képviselők. Talán motiválják majd őket az elképesztő körülmények, melyekkel nap mint nap szembesülnek és melyeket elképzelni sem könnyű.

Szivárgó WC-k, rossz liftek és katasztrófa-forgatókönyvek 

Az egy dolog, hogy már évekkel ezelőtt is sokan panaszkodtak szivárgó vécékre és a házban nem ismeretlenek a rágcsálók sem. Míg egyesek csupán azt jelentették, hogy „gyanús folyadék" csöpög a mennyezetről, mások szerint olyan is előfordult már, hogy „egész vízesés" zúdult a Munkáspárt irodájába.

A(z igaz) városi legenda szerint egyszer II. Erzsébettel indult el felfelé a lift a világ egyik legrégibb Parlamentjében – apró szépséghiba, hogy a brit uralkodó lefelé szeretett volna menni.

Volt már olyan felmérés (amiről itt írtunk anno), amely szerint a metróalagutak fúrása miatt kidőlhet a Big Ben tornya, megrepedhetnek az épület falai, de akár az egész angol épület is a Temzébe csúszhat.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása