Kívül tágasabb

A világ legmenőbb metrója

2015.04.01. 06:45, Kívül tágasabb , 6 komment

Noha rövidebb, több utast szállít, mint londoni vagy New York-i párja, olcsó és még nyereséges is. Ja, és szinte soha sem késik. Túl szép, hogy igaz legyen? Pedig van ilyen metró, méghozzá Hongkongban.

hongkongi_metro.JPG

A brit főváros metróhálózata 402, New Yorké 373 kilométer hosszú, míg a hongkongi MTR „csak” 218 km hosszan szolgálja a helyieket, mégis, a napi 5 milliós utasforgalom több, mint a londoni és gyakorlatilag megegyezik az amerikai nagyvároséval.

Ez persze mg jelenthetné azt, hogy az ázsiai metropolisz szerelvényei simán túlzsúfoltak, de nem így van. Az MTR napi 20 órában 8000 utat befutva szállítja a fél magyarországnyi embert, ráadásul 99,9 százalékos pontossággal.

Ez az elképesztő pontosság világszinten is kiemelkedő, és a gyakorlatban azt jelenti, hogy például 2014 első félévében 120 egymást követő napon egyszer sem fordult elő, hogy bármelyik szerelvény 8 percnél többet késett volna. (Aki ült már monduk a londoni metrón és sikeresen várakozott 10-15 percet holmi signal failure miatt, az tudja, milyen nagy szó ez.)

De tudjuk még fokozni: egy vonaljegy 1 dollárba (körülbelül 280 forintba) kerül, ami még budapesti viszonylatban is olcsónak számít.

Kapkodnak utánuk

Nem csoda, hogy külföldön is komoly kereslet van a hongkongi csoda működtetőire, olyannyira, hogy például az MTR működteti a London Overgroundot (azaz a földfelszíni vonatot), a pekingi metró két vonalát, a szintén kínai, 9 milliós Sencsen és a közel 7 milliós Hangcsou hálózatait, valamint a melbourne-i és a stockholmi metrót. Csak...

A terjeszkedés pedig folyamatos, hiszen tavaly elnyerték a sydney-i északnyugati új vasútvonalának kivitelezési és működtetési tenderét, a csekély 6,5 milliárd dolláros fejlesztés a legnagyobb ausztrál tömegközlekedési projekt, és ez lesz az első teljesen automatizált hálózat.

A hongkongiak rendkívül hatékonyak, a London Overgroundot pár év alatt gatyába rázták. Míg a pontosság 2007-ben 88,4 százalékos volt, addig 2013-ban már 96,7 százalékos, ami egészen lenyűgöző arány.

Pénzügyi siker is

A sikerekhez persze pénz is kell, a hongkongiak a CNN beszámolója szerint évi 645 millió dollárt költenek a fenntartásra, fejlesztésre és karbantartásra, ami igen komoly összeg londoni vagy new york-i mércével mérve is.

Ennek ellenére (és ez a poszt slusszpoénja) az MTR nyereséges (!!), méghozzá nem kicsit, az 1,7 milliárd dollárnyi bevételhez 1 milliárdos nettó profit járul. És ebben nincsenek benne a külföldi működés bevételei.

Lehet, hogy kellene egy levelet írni a budapesti városvezetésnek egy hongkongi email-címre?

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es