Kívül tágasabb

Mi mindent tehetünk egy vonzó testtel?

2014.07.09. 06:49, Kívül tágasabb , 2 komment

A hétvégén ért véget a 17. Testfestő Világfesztivál, ahol immáron hagyományosan egészen elképesztő alkotások születtek több kategóriában is. Nem tudjuk megállni, hogy meg ne mutassunk közülük párat.

cím_1.jpeg

Az elmúlt években komoly kultusza lett a testfestészetnek, és ezzel párhuzamosan a művészek éves világtalálkozója is igencsak kinőtte magát. A kultusz központja (és a világverseny színhelye) nem valamelyik mediterrán vidék, hanem egy osztrák kisváros, a Wörthi-tó mellett fekvő Pörtschach.

A fesztivált még 1998-ban találta ki egy karintiai utazási ügynökség munkatársa, Alex Barendregt, aki azt a feladatot kapta, hogy valamivel vonzzon turistákat a környékre, egészen pontosan Seebodenbe.

Így született meg a testfestők éves összejövetelének ötlete, akik aztán egészen 2010-ig jártak minden júliusban Seebodenbe, majd 2011-től a helyszín Pörtschach lett. Noha a kezdetekkor kicsit döcögősen indult a dolog, gyorsan kinőtte magát és idén már 40 országból érkeztek művészek és modellek.

Az idei versenyben is több kategóriában versenyeztek, az ecset és szivacs szekcióban az első tízben végzők például kilenc országból érkeztek. A győztes a finn Riina Laine lett.

A Különleges Effektek kategóriájának első helyezettje az osztrák Gabriela Hajek-Renner lett, aki ezzel a világbajnoki címet is visszszerezte a rendező országnak. De volt brazil, és amerikai győztes is, utóbbiak mindjárt két kategóriában is diadalmaskodtak.

Az arcfestésben Scott Fray, az UV effektek terén pedig Madelyn Greco bizonyult a legjobbnak. Az övék ráadásul egészen különleges bravúr, hiszen eddig minden létező világbajnoki címet begyűjtöttek már, így ők az egyetlenek, akik minden kategóriában voltak már a legjobbak.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása