Kívül tágasabb

Selfie-vel a szemét ellen

2014.05.29. 06:43, Kívül tágasabb , 1 komment

A selfie folyamatosan terjedő őrülete ellen nincs mit tenni, ellenben a jelek szerint akár jó dologra is fel lehet használni – például fel lehet hívni a döntéshozók figyelmét az utcákat elborító szemétre.

cím OK_5.jpg

Bár a selfie célja alapvetően az, hogy pozitív vagy vicces fényben tüntesse fel készítőjét és egyben alanyát, azért előfordul olyan is, amikor társadalmilag hasznos ügyet szolgál.

A mi esetünkben éppenséggel Tunéziában indult egy spontán mozgalom, aminek lényege, hogy az emberek olyan selfie-ket készítenek, melyeken mögöttük az utcákat, közterületeket elborító szemét látható.

Mostanra több mint 12 ezren lájkolták a még nem egészen két hete, május 16-án indult, "Selfi Poubella” nevű Facebook-oldalt, ahová folyamatosan küldik be a képeket.

„Szerettem volna Tunézia egy másik arcát megmutatni” – mondta az oldalt elindító újságíró, Cheker Besbes. A selfie egyébként igencsak népszerű műfaj a tunéziai kormánytagok körében, akik így próbálják megmutatni emberi arcukat.

Az egyik leglelkesebb selfie-ző Amel Karboul turisztikai miniszter, ugyanakkor Cheker Besbes úgy véli, hogy a kormány képei egy idealizált képet festenek az országról.

„Mutassuk meg Tunézia vezetőinek utcáink igazi arcát!” – szól a Facebook-oldal felhívása, és a cél egyértelműen elgondolkodtató, sokkoló képek készítése.

És hogy miért éppen a szemét? Nos, a tunéziai kormány már jó ideje ígérgeti, hogy felveszi a harcot a komoly problémát jelentő utcai hulladék ügyében, mi több, létezik egy külön erre a célra felállított különleges erő is.

A selfie-k tanúsága szerint eddig nem sok sikerrel tevékenykedett.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása