Kívül tágasabb

Ha rasszista vagy, ne kattints!

2013.10.02. 06:50, Kívül tágasabb , 175 komment

Mert csak feldühítenéd magad, azt pedig igazán nem vennénk a szívünkre. A mai posztban megmutatjuk az elmúlt bő másfél évtized legjobb, legütősebb rasszizmus ellenes hirdetéseit.

cím_144.jpg

A nyitóképre még majd visszatérünk, de haladjunk több-kevésbé időrendben.

A Benetton mindig is a provokatív, sokszínűséget hirdető kampányairól volt híres, ennek az 1996-os képnek az üzenete is egyértelmű.

Benetton_1.jpg

Ugyanabban az évben az európai fiatalok szervezete is indított egy kampányt, amely azt fejezte ki, hogy az afrikai, európai és ázsiai embernek ugyanolyan az agya – kivétel a rasszista.

európai fiatal.jpg

Szintén a brit Faji Egyenlőségért Bizottság ötlete volt az az 1999-es kampány, melyben a bevándorlók elleni előítéleteket próbálták meg csökkenteni. A fölső kép felirata: Fejleszd az angolod! Talán ez a tanár segíthet. Az alsó, meglehetősen baljóslatú hangulatú fotón (mely egyben nyitóképünk is) pedig egy sötét bőrű férfi látható, a szöveg: Fél tőle? Félhet is, mert fogorvos.

fogorvos.jpg

Az amerikai bennszülöttek jogaiért harcoló szervezet, a National Congress Of American Indians 2001-es kampányában jött ki ez a kép, amely az amerikaiak baseball-imádatára apellálva hívja fel a figyelmet az indiánok sanyarú sorsára.

sapkák.jpg

Az S.O.S Rasszizmus egy francia rasszizmus ellenes szervezet, amit 1984-ben alapítottak. A plakáttal azt próbálják üzenni, hogy az előítéletek bárkivel szemben megnyilvánulhatnak.

turbán.jpg

Egy másik kampányuk talán némileg idealisztikus, de az üzenetérték kétségtelen. Vajon ennyire egyszerű lenne a gyűlöletből, segítséget „faragni"?

horogkereszt.jpg

Van nemzeti összefogás is a rasszizmus ellen Nagy-Britanniában, és bár a plakát tulajdonképpen nem fedezi fel a spanyol viaszt, úgy látszik van, akiket erre sem árt emlékeztetni.

családfa.jpg

A következő szerintünk az egyik legerősebb kép, pláne, hogy egyenesen megszólítja a rasszistákat. „A gyerekednek vérre van szüksége, válaszd ki a fehéret!"

vér.jpg

Nem meglepő, hogy a Vöröskereszt is részese hasonló kampányoknak. A finnországiak plakátja találó. Te mit veszel észre először?

doki.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása