Kívül tágasabb

Így épült az első metró

2013.01.10. 07:05, Kívül tágasabb , 4 komment

Már 1863-ban is kellett áldozatot hozni, hogy elkezdhessen épülni a metró. Méghozzá az első a világon, a most 150 éves londoni. Ha valaki járt már a brit fővárosban, annak biztosan a fülében visszhangzik a „Mind the gap!", azaz vigyázzanak a szerelvény és a peron közötti réssel!

cím_55.jpg

A születésnap apropóján különleges képekből nyílt kiállítás, amelyeken látszik, hogyan romboltak le házakat, egész utcarészeket, hogy helyet csináljanak a metróalagútnak. Több eseménnyel is megünneplik az évfordulót, például lehetőség lesz a „gőzös metrón" utazni, kiadnak egy új 2 fontos érmét, és évfordulós bélyeg is készül.

Az első vonal, a Metropolitan Line, 1863. január 9.-én nyílt meg. Az első napon 30 000 ember utazott a szerelvényeken. Hogy az utasok ne féljenek az újdonságtól, a földalatti utazástól, az állomások természetes világítását is megoldották, illetve gázlámpák világították meg a kocsikat.

első út.jpg

próbamenet.jpg

Bár füst volt, és a szellőztetés nem volt tökéletesen megoldott, a gőzös földalatti hamar a mindennapok fontos része lett. Akkor mindössze 6 km hosszú volt, a mai 408-al szemben. Az első év végére 9.5 millió utazás történt rajta.

1868-ra megnyílt a második metróvonal is, az építkezés komoly fennakadásokat okozott a felszínen, mert a helyén bontani kellett. Eleinte tulajdonképpen ástak egy gödröt, lefektették a síneket, fölé téglaalagutat csináltak, majd lefedték, de később ezt a technikát, éppen az építkezés okozta túlzott felszíni zűrzavar miatt, megváltoztatták.

1_39.jpg

Ahogy London nőtt, egyre nagyobb szükség volt a metróra, mert a dugók miatt másfél órába telt 8 km-t megtenni omnibusszal. Aztán a XIX. század végén létrejött a városi vasúthálózatért felelős cég.

Idén körülbelül napi 3 millió utas használja a metrót, és 275 állomását szerte a brit fővárosban. Boris Johnson, London polgármestere szerint a földalatti megjelenése valódi forradalmat jelentett, és máig csodálják a világban. A következő képeken egy, az 1920-as években használatba helyezett metrószerelvényt mutatunk meg.

1920.jpg

1925-ben elég komoly forgalmi mizériát okozott az aktuális építkezés, még a híres Eros-szobrot is el kellett távolítani.

1925_1.jpg

Így nézett ki 1936-ban az Earl's Court Station környéke:

1936.jpg

A második világháború alatt a fővárost érő légitámadások idején a lakosok a metróállomásokon kerestek menedéket a bombák elől. A szükséges karbantartásokat nők végezték. A Piccadilly Line egy része pedig a British Múzeum kincseinek rejtekhelyéül szolgált.

II. világháború.jpg

1944.jpg

1969-ben a Victoria Line megnyitásakor maga II. Erzsébet is vezetett egy szerelvényt, amit már akkor nagyrészt automatika működtetett.

II. Erzsébet vezet.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása