Kívül tágasabb

Újabb morbid botrány

2012.12.08. 05:24, Kívül tágasabb , 16 komment

Az állítólagos horribilis összeg ellenére képtelen volt megegyezni a tulajdonos és az építtető, ezért a leendő lakópark része lesz majd az udvarban egy sírkő is, ami még a régi temetőből maradt hátra.

cím_46.jpg

A darukkal körbevett, törmelékkel teleszórt építési területen éjjel-nappal dolgoznak a munkások. Két magas lakóházat terveztek ide, közel a vasútállomáshoz Shanxi tartomány fővárosában.

A feszített tempójú építkezés a rohamosan fejlődő Kínában nem szokatlan látvány. Ami az embernek inkább szemet szúrhat, az a telek közepén tornyosuló tíz méter magas földkupac, a tetején egy sírkővel.

1_32.jpg

Ezen a területen korábban egy temető állt, amit a társasházak miatt kénytelenek voltak ledózerolni a hatóságok. Kompenzáció gyanánt minden sír tulajdonosa hivatalosan 800 jüant (kb. 28 ezer forintot) kapott. A valóságban azonban mindenkinek egyénileg állapítottak meg egy összeget. Volt, aki néhány ezer jüannal térhetett haza, volt olyan is, aki több tízezerrel.

A kérdéses sír tulajdonosa állítólag elfogadta a neki felkínált egymillió jüanos (35 millió forintos) összeget, a sírt azonban mégsem engedte eltávolíttatni, az indokát azonban nem volt hajlandó elárulni a sajtónak.

közeli.jpg

A jelenség egyébként (miként azt következő két képünk is bizonyítja) nem újkeletű Kínában. A helyiek által csak „szögházaknak" nevezett épületek tulajdonosai nem hajlandóak lemondani a házukról, még pénzért sem, az építkezést viszont nem állítják le a kedvükért.

Így előfordulhat, hogy köréjük építenek egy autópályát, vagy éppen egy bevásárlóközpontot. A sír is a lakópark része lesz, a zöldövezetben kap helyet.

ház az autópálya közepén_1.jpg

ház építkezés közepén_1.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása