Kívül tágasabb

Így kínoznak a hírhedt börtönben

2012.11.06. 06:53, Kívül tágasabb , 14 komment

Patkányoktól hemzsegő cellák, több tucatnyi elítélttel túlzsúfolt cellák, az embertelenségig kegyetlen bánásmód, melynek egyetlen célja a bent lévők teljes megtörése. És furcsa, ki nem vizsgált halálesetek.

cím_34.jpg

Ismét felizzottak az indulatok a moszkvai Butirka börtön körül azután, hogy egy 2009-ben az intézményben elhunyt orosz ügyvéd társa a brit Daily Mail című lapban hosszú cikkben emlékezett vissza a három évvel ezelőtt történtekre.

Az egy évig fogvatartott ügyvéd, Szergej Magnyitszkij ügye lehetővé tette, hogy megláthassuk az orosz börtönök igazi arcát, ahol még mindig borzalmas körülmények között élnek az elítéltek.

Beletenyereltek egy sikkasztási ügybe

Szergej Magnyitszkij hat társával együtt segédkezett egy sikkasztási ügy felderítésében. Kiderítették, hogy egy bonyolult módszerrel, melyben a rendőrségtől kezdve a kormányhivatalnokokig mindenki érintett volt, több mint 230 millió dollárt sikkasztottak el az államnak fizetett adóból.

Mindegyikük ellen eljárást indítottak, de amíg hat társa azonnal elhagyta Oroszországot, Magnyitszkij maradt és kitartott véleménye mellett, makacsul ragaszkodva az igazához. Mikor odáig merészkedett, hogy tanúskodjon az ügyben érintett rendőrök ellen, a felesége és a gyerekei előtt letartóztatták és elhurcolták.

Butirka.jpg

A kicsempészett napló

Összesen 358 napig tartották fogva, bírósági ítélet nélkül, mialatt 450 panaszt fogalmazott meg arról, hogy milyen embertelen körülmények között tengeti napjait, de egyik beadványát sem vették figyelembe.

Bár alapos megfigyelés alatt tartották, az ügyvédei segítségével sikerült kicsempésznie a naplóját, amit folyamatosan vezetett, hogy megtudja a világ, mi zajlik valójában a börtönökben.

Először tizennégy emberrel zárták egy cellába, ahol csak nyolc ágy volt. Egész nap égett a villany, hogy ne tudjon aludni. A cellában nem volt sem fűtés, sem pedig ablaktábla, így majdnem halálra fagyott az orosz télben. Az apró szobában egyetlen lyuk szolgált mellékhelyiségként, amiből néha felbuggyant annak tartalma.

Közben rengeteget fogyott és epeköve miatt állandó fájdalmai voltak. Hiába dörömbölt cellatársa órákon keresztül az ajtón orvosért, a doktor csak azért ment oda, hogy a szeme előtt megtagadja Magnyitszkijtől a segítséget, mondván, hogy még a letartóztatása előtt gondolnia kellett volna az egészségére.

Előfordult, hogy egy apró cellába zárták több másik elítélttel, ahol dohányfüstben kellett fuldokolnia, amíg ki nem engedték. Összesen húsz kérelmet írt, hogy kezeltethesse az epekövét, de mindegyiket elutasították. Végül átvitték egy olyan börtönbe, ahol volt kórház, de ahelyett, hogy ellátták volna, magánzárkába küldték, megbilincselve, ahol nyolcan agyonverték.

Szergej Magnickij.jpg

Beindult a kormánypropaganda

Közben persze beindult a másik oldal is, így nem csoda, hogy a legszebb szovjet időket idéző propagandafilm jelent meg arról, milyen csodás körülmények uralkodnak a Butirkában. Az egyikben még az is elhangzik, hogy a rabok akár Skype-ot is használhatnak majd a jövőben, ha úgy tartja kedvük.

Hasonló embertelen körülményekről számolt be a betiltott Nemzeti Bolsevik Párt vezetője, Roman Popkov is. Szerinte húszfős cellába kerülni kiváltság volt, mert nagyobb tömegben jobban tudta az ember érvényesíteni az érdekeit. A szűk cellákat a kiemelt foglyoknak tartották fent.

Roman Popkov.jpg

Személyes holmijaikat tönkretették, és volt, akit azért küldtek két hétre magánzárkába, mert alváson kapták napközben. Roman Popkov szerint a csodás körülményeket bemutató propagandafilmeket ugyanabban a pár, különlegesen kialakított cellában forgatják, ahová az emberi jogi aktivistákat is beengedik. Azonban, akárcsak a kamera, ők sohasem jutnak el a pincéig, ahol az igazi borzalmak történnek.

A végére tartogatunk egy magyar vonatkozást is: a Butirkában halt meg 1946-ban, 72 éves korában Bethlen István miniszterelnök.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása