Igen, tudjuk, október közepe (némi jóindulattal vége) van, karácsony pedig minden emberi számítás szerint még ebben az őrült 2020-ban is december végén lesz, de már itt a Nagy Karácsonyfa-dilemma.

Igen, tudjuk, október közepe (némi jóindulattal vége) van, karácsony pedig minden emberi számítás szerint még ebben az őrült 2020-ban is december végén lesz, de már itt a Nagy Karácsonyfa-dilemma.

A brit kultúrkör meghatározó része a teázás, ami köré egyrészt egész szertartások épültek, másrészt a leghétköznapibb helyzetekben is mindig előkerül. Nehéz elképzelni, hogy a britek megszabaduljanak tőle.

Hatalmas népszerűségre tett szert egy prágai cukrászda koronavírus sütije, olyannyira, hogy a vendégeknek foglalnia kellett az édességet. De nem csak Csehországban ihlette meg a cukrászokat a vírus, hanem már az első hullám idején például az Egyesült Államokban és Irakban is, sőt egy kairói fagyizó koronavírus alakú fagylaltot kínált a vendégeinek.
A prágai koronavírus sütemény
A brit főváros ingatlanárai legendásan magasak, ám azért az ember még mindig meg tud lepődni azon, milyen abszurd árakat tudnak elkérni egy-egy lakásért vagy házért. És nem csak a gazdag negyedekben.

Ahol még nem zártak be, ott új funkcióban mutatkozik be néhány pub az Egyesült Királyságban. Ahogy a szállodák, úgy a vendéglátóhelyek is megpróbálnak új bevételi forrásokat szerezni. Mintegy tucatnyi brit pub kínál munkaasztalt a home office-t megunó munkavállalóknak.

1960. szeptember 26. túlzás nélkül történelmi nap volt. Ekkor rendezték ugyanis az első élő televíziós elnökjelölti vitát, a két főszereplő a demokrata John F. Kennedy és a republikánus Richard Nixon volt.

Pontosan negyedszázad telt el azóta, hogy a legendás Queen együttes legutóbb a slágerlisták élén járt. Most Live Around The World című koncertalbumukkal kerültek ismét az élre – ez az együttes tizedik lemeze, amely ilyen magasra jutott.

Nem lennénk prágai hoteltulajdonosok mostanában. A cseh fővárosban dühöng a Covid-19 járvány második hulláma, a kormány folyamatosan egyre komolyabb szigorításokat jelent be, a turizmus pedig gyakorlatilag teljesen leállt.

Abban semmi újdonság sincs, hogy az évtizedeken át olyannyira irigyelt légiutaskísérői szakma manapság nem tartozik a legmenőbbek közé, hiszen a járvány alaposan hazavágta az egész iparágat.

Gyerekként alighanem sokan játszottunk el a gondolattal, hol bukkannánk ki, ha elkezdenénk ásni egy gödröt, ami átvinne az egész Földön. Eltekintve ennek lehetetlenségétől, egy játékos kedvű fejlesztő lehetővé tette.
