Kívül tágasabb

Öt világsztár, aki tinivel randizott

2021.05.18. 07:59, Kívül tágasabb , komment

Mostanában éppen Ben Affleck és Matthew Perry okozott botrányt azzal, hogy magánál jóval fiatalabb, még tinédzser nőkkel hozták szóba őket. A jelenség persze nem újdonság, Elvistől Nicole Scherzingerig akadnak példák arra, amikor az idősebb sztár fiatalabb párt talál magának.

elvis_es_priscilla_presley.jpgElvis és Priscilla Presley, itt már a lakodalmukon

1. Elvis Presley

Kezdjük rögtön minden idők egyik legnagyobb ikonjával, Elvis Presley-vel, aki 24 éves volt, amikor 1959-ben találkozott Priscilla Beaulieu-val, méghozzá Németország nyugati részén, az NSZK-ban, ahol az énekes katonaként szolgált.

A pár randizni kezdett, aztán a kapcsolatból (aminek egyik fél szerint sem volt testi aspektusa) elég gyorsan távszerelem lett, miután Elvis 1960-ban hazatért az Egyesült Államokba.

Két évvel később az akkor 16 éves Priscilla Memphisbe költözött. A fiatalok egészen a lány nagykorúságáig, 21 éves koráig nem házasodtak össze. Az 1967-es esküvő után egy évvel született meg lányuk, Lisa Marie. A pár 1973-ban szakított, majd vált el.

2. Tyga

A kaliforniai rapper már a húszas évei közepén járt, amikor járni kezdett a 16 éves Kylie Jennerrel, a Kardashian-klán legfiatalabb tagjával. Egy évvel később Amber Rose, Kanye West exe hozta nyilvánosságra a kapcsolatot egy rádióműsorban.

Amber Rose szerint Tyga Kylie Jennerért hagyta el párját és gyermekei anyját, Blac Chynát. Amikor Kylie 18 éves lett, hivatalosan is beismerték kapcsolatukat, ám a pár egy évvel később szétment.

3. Fergie

Harmadiknak jöjjön egy olyan kapcsolat, ahol a nő volt az idősebb, méghozzá hét évvel. A Black Eyed Peas énekesnője, Fergie ugyanis már 23 éves volt, amikor összejött az akkor 16 éves Justin Timberlake-kel.

A kapcsolat vége itt is szakítás lett, Fergie később azt mondta, a viszony nem volt komoly.

4. Nicole Scherzinger

Akkor maradjunk az „idősebb nő-fiatalabb férfi” vonalon, mi több, még mindig a popszakmán belül. A Pussycat Dolls énekese, Nicole Scherzinger ráadásul már a harmincas éveiben járt, amikor összeismerkedett Harry Styles-szal.

A One Direction énekese akkor még alig 16 éves volt és bár mindketten állították, hogy Harry Styles 19 éves koráig nem jártak, ezt nem könnyű elhinni. Mindenesetre kettejük között 15 év korkülönbség van.

5. John Mayer

Majdnem ekkora különbség van John Mayer és Taylor Swift között is, hiszen a zenész már 32 éves volt, amikor összekerült a 19 éves Taylor Swift-tel, akinek sikerült is összetörni a szívét.

Olyannyira, hogy Taylor Swift még dalt is írt a szakításukról Dear John címmel, érthető módon nem túl kedves szöveggel.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása