Kívül tágasabb

Elon Musk elnevezte következő botrányát

2021.03.27. 06:30, Kívül tágasabb ,

A legalább annyira milliárdos, mint amennyire excentrikus amerikai üzletember újra tanúbizonyságát adta annak, milyen jól kezeli a közösségi médiát. Most éppen következő botrányának (ami őt ismerve nem várat majd sokáig magára) adott nevet.

elon_musk.jpg

Túlzás lenne azt állítani, hogy Elon Musk csendes, visszahúzódó és botrányoktól mentes életet élne, így voltaképpen poén ugyan, de némi előrelátásról tanúskodik, hogy előre elnevezte következő botrányát.

A Tesla főnöke a Twitteren (hol máshol…) tette közzé, hogy szeretné, ha amikor legközelebb balhé tör ki körülötte, akkor annak az „Elongate” nevet adnák.

Elon Musk ezzel nyilván a hetvenes évek (és a XX. század) egyik legnagyobb amerikai politikai botrányára, a Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-re célzott.

A kissé excentrikus milliárdos kifejezetten nagyszabású húzása az volt, amikor tavaly év elején azt találta mondani, semmi szüksége arra, hogy saját ingatlant birtokoljon, ezért eladja az összes házát. Akkor sokan megmosolyogták, ám év végére tényleg alaposan átalakította portfólióját.

Miközben ugyanis 2020-at hat (!) saját Bel Air-i ingatlannal kezdte, júniusban 29 millió dollárért eladta az egyiket a kínai milliárdos William Dingnek. Októberben eladott még egy házat, Gene Wilder korábbi otthonát a néhai színész unokaöccsének.

Még maradt neki négy, ám év végén mindtől megszabadult egyetlen, közel 62 millió dolláros üzlet keretében. (Minderről itt írtunk bővebben.)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Elon Musk

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása