Kívül tágasabb

Elképesztő lesz a világ legnagyobb operaháza

2021.03.24. 21:52, Kívül tágasabb , komment

Négy koncertterem, egy produkciós központ, hatalmas teraszok – ez mind lesz a világ legnagyobb operaházában, ami hamarosan épül is (dobpergés) – Kínában. Ja, hogy senki nem lepődött meg?

cim_388.jpg

Manapság ha valahol a „legnagyobb” valami épül, akkor a helyszín vagy valamelyik olajban dúsgazdag arab ország vagy Kína. Esetünkben utóbbi, méghozzá a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa, a 13 millió Sencsen.

A tervező nem más, mint a Pritzker-díjas Jean Nouvel, aki egy meghívásos pályázatot nyert meg egy vadonatúj operaház felépítésére.

1_555.jpg

A 220 ezer négyzetméteres területen épülő intézményben egy 2300 fős operaterem, egy 1800 férőhelyes koncertterem, egy 800 fős „kisebb” terem és egy 400 nézőt befogadni képes multifunkcionális színházterem lesz.

Emellett persze mindenféle egyéb közösségi tér, kreatív és produkciós központ, irodák, sőt, még művészlakások is lesznek.

2_520.jpg

A hullámokat utánzó tetők halványan a sydney-i operaházat idézik, de másolásról persze szó sincs. A tervek szerint az intézmény környéke is egységet alkot majd az operaházzal.

„A sencseni Operaház a művészi érzelem emberi kifejezésének szent helye. Egy ekkora intézmény építése egyúttal az érzelem terének megalkotását is jelenti” – fogalmazott Jean Nouvel.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása