Kívül tágasabb

Álszentséggel vádolják a Who énekesét

2021.01.25. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Roger Daltrey a brit uniós kilépést támogatta, most viszont aláírt egy levelet, amivel sokaknál kiverte a biztosítékot, mondván, ha a Brexit mellett emelt szót, akkor most ne panaszkodjon.

roger_daltrey_foto_instagram_com_officialthewho.jpg

A történet azzal kezdődik, hogy a napokban több mint száz ismert brit zenész írta alá azt a levelet, melyben élesen bírálták a Brexit-megállapodást, mert az (és ezzel együtt a brit kormány) szerintük „gyalázatosan cserbenhagyta” őket.

A The Times című újságban megjelent nyílt levélben azt nehezményezték, hogy hiába ígérte, a kormány nem talált megoldást a zenészek vízummentes beutazására.

Az aláírók között volt Elton John, Ed Sheeran, Roger Waters, a Pink Floyd basszusgitárosa, Brian May, a Queen gitárosa - és Roger Daltrey, a The Who énekese is.

Éppen utóbbi idegesített fel sokakat, hiszen korábban többször azt nyilatkozta, nem lesz semmi gond a kilépés után.

“Mi köze lenne ennek a rockbizniszhez? Mintha nem turnéztunk volna a kib@szott EU előtt is Európában” - nyilatkozta például 2019-ben a Sky Newsnak. Ugyanezen interjú egy másik részében “kib@szott maffiának” nevezte Brüsszelt.

A levél aláírói szerint az engedélyek beszerzése, a túlzott bürokrácia számos turnét ellehetetlenít a jövőben, ami különösen a pályakezdőknek jelenthet gondot, ezért felszólították a kormányt, kössön olyan megállapodást az EU-val, ami kölcsönösen lehetővé teszi a szabad mozgást.

A londoni kormány Brüsszelt hibáztatja, mondván, az EU nem adott 90 napos vízummentességet a zenészek számára. 

Visszatérve Roger Daltrey-ra, pálfordulása sokakat felbosszantott, nem is voltak restek a szemére hányni korábbi megszólalásait.

(Fotó: instagram.com/officialthewho)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása