Aki jó befektetést keres, de nem érdeklik a részvények, vagy valami kézzelfoghatóbbat szeretne, az jól teszi, ha elgondolkodik azon, hogy órába fektesse a pénzét – persze azért ez sem olyan egyszerű.
Az a bizonyos Rolex Daytona
Az embert könnyen félrevezethetik az olyan történetek, mint azé a nyugdíjas pilótáé, aki 1970-ben vett magának kevesebb, mint egyhavi keresetéből egy Rolex Daytonát Thaiföldön, ahol akkor az amerikai légierő tagjaként állomásozott.
A férfi, aki titokban szerette volna tartani a nevét akkor 345 dollárt fizetett érte, ami már a hetvenes években sem volt egy egetverően magas összeg egy ilyen óráért. Az volt a terve, hogy búvárkodáshoz használja majd.
Aztán arra jutott magával, hogy az óra túl szép ahhoz, hogy ilyesmire használja, így aztán gyakorlatilag vadonatújan elrakta egy széfbe az összes papírjával együtt.
Most derült ki, milyen jól tette. Elment ugyanis az Antiques Roadshow című műsor egyik felvételére, ahol elárulták neki, mennyit ér ma az órája.
„Amikor a becsüs megmondta neki, hogy egy árverésen 400 ezer dollárt is kaphat érte, a férfi összeesett. De ez még nem minden. A becsüs azt is hozzátette, hogy mivel az óra gyakorlatilag újszerű állapotban van, hiszen nem viselték, akár 500 ezer – 700 ezer dollárt is kaphat érte, amennyiben nem kezdi el hordani” – mesélte a műsor egyik munkatársa. (A teljes sztorit itt írtuk meg.)
Akárhogyan is számoljuk, 50 év alatt a kétezerszeresére nőtt az óra értéke, részvény legyen a talpán, amit ezt hozza. Az ilyen történetek persze inkább arra jók, hogy fellelkesítsék az embereket, és persze mint minden hasonló esetben, az óravásárlásnál is érdemes nagyon óvatosnak lenni, különösen, ha befektetésként kezeljük.
Gyűjtők és befektetők
A tudás ugyanis ezen a piacon is nélkülözhetetlen, különben nagyon csúnyán megégethetjük magunkat. Az igazán sikeres befektetők ezen a piacon is rengeteget dolgoznak és tanulnak, és ez még nem minden.
„Komoly különbség van a befektetők és a gyűjtők között. A befektetőket ugyanúgy a pénz érdekli, mint az olaj vagy a kávé esetében, a hardcore óragyűjtőket viszont nem hozza lázba egy 20 százalékos nyereség” – magyarázta a Watch Fund alapítója.
Dominic Khoo a legfontosabbnak azt nevezte, hogy tudjuk, kik vagyunk és maradjunk hűek az ösztöneinkhez. A kulcskérdés azonban mégis csak az, hogy magunkkal őszintén szembenézve feleljünk a kérdésre: portfoliót szeretnénk építeni vagy egy olyan személyes kiegészítőbe fektetnénk be, amit alkalomadtán eladunk?
„A komoly befektetőket csupán két dolog érdekli: olcsón vásárolni és drágán eladni. A legtöbben az érzelmi alapon megvásárolt órákról azt hazudják maguknak, hogy befektetésként vették – és többségük soha nem adja el” – magyarázta a szakember.
Dominic Khoo másik tanácsa az, hogy ne higgyünk az anekdotáknak: „Egy barátom egyszer azt mondta nekem, hogy mivel pénzt csinált az egyik márka egy darabjával, ezért annak a márkának minden darabja befektetésre méltó darab”.
Persze vannak olyan márkák (mint a Rolex vagy a Patek Philippe), melyek nevük és a történelmük miatt jól tartják az árukat, befektetni nem feltétlenül a leginkább kézenfekvő darabokba érdemes.
A szerencse nem elég
„Az óráknak csak egy nagyon kis aránya tekinthető befektetésre méltónak és elég kevés olyan szerencsés gyűjtő van, akinek megvan a megfelelő anyagi forrása és birtokában lehet egy-egy darabnak” – magyarázta Dominic Khoo.
A Watch Fund alapítója szerint két típusú órába érdemes komolyan befektetni: vagy a rendkívül drága darabokba vagy azokba, melyekhez olyan olcsón juthatunk, mint senki más. Mindkét esetben a befektetendő összeg 250 ezer dollárnál kezdődik és 5 millió dollár fölé is felmehet.
„Ha valaki igazán szereti az órákat, menjen és vegyen egy kedvencet a boltban, és reggelente ébredéskor hatalmas mosollyal nyugtázza, hogy az övé. Aki viszont befektetni szeretne, az keressen egy befektetési menedzsert segítségnek” – mondta Dominic Khoo.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
