Kívül tágasabb

Eredeti vagy kínai másolat?

2020.09.14. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Miközben azt ma már nehezen lehetne a kínaiakról állítani, hogy minden, amit csinálnak másolat, azért néha az embernek még így is meg kell csípnie magát, amikor a távol-keleti országban jár, hogy vajon éppen hol is van.

cim_356.jpg

Minden ereje és eredetisége ellenére Kína ma is előszeretettel másol dolgokat a világ nyugati feléből, csak most már nem mondjuk autókról van szó, hanem például klasszikus épületekről.

A másolást gyakorlatilag szó szerint kell érteni, nem csak világhírű épületeket, hanem néha egész településeket, negyedeket utánoznák le annyira, hogy ha az ember nem tudná, hol van, egészen megkeveredhetne.

Feltűnt ez a párizsi fotósnak, François Prostnak is, aki pár éve el is utazott Kínába, hogy sorozatot készítsen a másolatokról. Nem is akárhova ment, hanem Tianducseng városába, ami olyan, mintha Franciaországban lenne. Nem véletlenül. Lássunk pár példát!

Eiffel-torony

eiffel-torony.jpg

A világ második legnagyobb Eiffel-torony másolata (a legnagyobb Las Vegasban van) található a kínai városban. A 90 méter magas „mű-Eiffel-torony” mellé dukál a párizsi stílusú táj és építészet is, nem csoda, hogy kifejezetten kedvelt esküvői helyszín.

Latona-szökőkút

latona.jpg

A bal oldalon látható a versailles-i eredeti, a minimálisan, de visszafogottabb kínai verzió a jobbon. Zeusz élettársa, Apollón és Artemisz anyja, Latona (vagy ahogyan a görögök ismerték, Létó) alakját a kínaiak tökéletesen lenyúlták.

Utcai lámpa

utcai_lampa.jpg

Végül egy kép annak bizonyítékául, hogy a kínaiak nem csak a nagy egészre, hanem az apró részletekre is odafigyelnek, mint például ennek az utcai lámpának az esetében.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása