Kívül tágasabb

Elképesztő trükkel próbálnak túlélni a légitársaságok

2020.05.19. 22:36, Kívül tágasabb , komment

Az új koronavírus-járvány egyik legnagyobb kárvallottjai a légitársaságok. Olyannyira, hogy a polgári repülés mintegy százéves történetében aligha volt még ilyen mélypont, nem csoda, hogy a cégek mindent bevetnek a túlélés érdekében.

american_airlines.jpg

A járvány elleni küzdelem jegyében bevezetett korlátozások különféle számítások szerint akár 314 milliárd dolláros bevételkiesést is jelenthetnek a légitársaságoknak idén.

Ez már-már felfoghatatlanul nagy összeg, akkora veszteség, amit elképzelni is nehéz, nem hogy valamiképpen kimászni a csávából.

A példátlan idők példátlan ötleteket és intézkedéseket követelnek. Így fordulhatott elő, hogy márciusban a Qantas A380 történelmet írt azzal, hogy közvetlenül repült Ausztráliában az Egyesült Királyságba a Szingapúrban bevezetett korlátozást kikerülve.

A másik végletet viszont az Egyesült Államokban látjuk, ahol a CNN szerint a légitársaságok egyre rövidebb utakkal próbálják meg teljesíteni a szabályozás által rájuk rótt kötelezettségeiket.

Ez a gyakorlatban egészen rövid utakat jelent, amikor a gépek jóformán még fel sem szálltak, már szállhatnak is le.

Ennek a talán legszélsőségesebb példáját Coloradóban láthatjuk, ahol ideiglenesen bevezettek egy Eagle-Vail és Aspen közötti járatott. Ami persze így nyilván nem sokat mond, az már többet, ha eláruljuk, hogy a két település között 46 km a távolság. Igen, negyvenhat.

Ezért az őrületes messzeségért 251 dollárt 80 ezer forintot kell kifizetni az American Airlinesnak – csak oda. Ami azért elég izmos összeg egy 35 perce útért, persze Aspen a gazdagok üdülőparadicsoma, tehát akár még kereslet is lehet rá.

A View from the Wing légiközlekedéssel foglalkozó blog szerint ez egyáltalán nem egyedi megoldás, elég sok társaság alkalmazza az előírások teljesítése érdekében egy olyan időszakban, amikor a kereslet 96 százalékkal beszakadt.

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása