Kívül tágasabb

Nem kell vizsgázni a jogosítványhoz egy amerikai államban

2020.05.02. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Az amerikai Georgia állam tinédzserei örülhetnek, az utakon közlekedők alighanem kevésbé boldogok Brian Kemp kormányzó rendeletét olvasva, melyből kiderül, jelen helyzetben elegendő a szülői beleegyezés a jogosítvány megszerzéséhez.

tinedzser_vezet_foto_flickr_com.jpg

A helyzet természetesen az új koronavírus-járvány miatt vált rendkívül nehézzé Georgia államban is, hiszen a kötelező távolságtartás miatt a vizsgáztatást végző állami szervezet emberei nem tudják az úton, vezetés közben tesztelni a tanulók tudását.

A kormányzó megoldása ezzel együtt is formabontó, hiszen Brian Kemp azt találta ki (és adta is ki rendeletben), hogy úgy ahogy van, felfüggeszti a teszteket és a szülők kezébe (!) adja annak megítélését, hogy tinédzser gyermekük készen áll-e arra, hogy autót vezessen.

Hivatalosan persze előírtak 40 órányi, felügyelet melletti vezetést, de ezt a gyakorlatban képtelenség ellenőrizni, azaz voltaképpen teljes egészében a szülőkre van bízva a gyerek vezetése.

„Remélem, a szülők nem egyszerűen csak aláírják majd a 40 órányi vezetést, hanem a legtöbben veszik majd a fáradtságot és tényleg beülnek az autóba a gyerekeik mellé, mielőtt megszereznék nekik a jogosítványt” – reménykedett egy autósiskola tulajdonosa, Stormi Kenney.

A szülők között akad olyan, aki nem teljesen bízik abban, hogy ő maga objektíven meg tudja ítélni, vajon kiengedheti-e az utakra a gyerekét.

„Szerintem jó lenne, ha egy pártatlan szem is látná a gyerekem. Azt gondolom, lehet, hogy én túl hamar adnám a kezébe a jogosítványt, nem lévén tisztában azzal, ismeri-e a szabályokat” – mondta Lyn Ridenour.

Brian Kemp már korábban is hozott ellentmondásos döntést, például április elején az egyik nap az egész állam területére kijárási korlátozást rendelt el, két nappal később viszont kivonta ez alól az egyik kedvelt üdülőhely strandját.

Tybee Island önkormányzata már korábban megszavazta a helyi, máshonnan érkezők között is rendkívül népszerű strand bezárását. A döntést felülbírálta a kormányzó, a helyi polgármester viszont közleményben közölte, nem akarja végrehajtani az intézkedést.

„Sokan vannak, akik hazajönnének, de nem tehetik meg”

(Fotó: flickr.com)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Egyesült Államok

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása