Kívül tágasabb

Hét dolog, amit az új-zélandi kormányfőtől tanulhatunk

2020.04.17. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A világjárvány sok mindent megváltoztatott az életünkben, ugyanakkor emellett megmutatta azt is, ki milyen vezető. Vegyük példaként Jacinda Ardern új-zélandi kormányfőt, aki igazán remek munkát végez (legalábbis a távolból nézve mindenképpen) a járvány elleni védekezésben. Szóval lenne mit tanulni tőle… például az alábbi hét dolgot.

uj-zeland_jacinda_ardern_foto_instagram_com_jacindaardern.jpg

1. Hozz határozott döntést még azelőtt, hogy a dolgok igazán elfajulnának

Amikor már látszott, hogy az új koronavírus-járvány az egész világot érinteni fogja, az új-zélandi kormányfő nem habozott és közölte az ország lakóival, hogy „Keményen és korán cselekszünk”.

Jacinda Ardern az első pillanattól arról beszélt, hogy Új-Zélandnak van egy bizonyos ideje arra, hogy a minimálisra csökkentse a vírus okozta károkat. Mivel nem haboztak (ellentétben például az Egyesült Királysággal), így sikerrel is jártak.

Ehhez az kellett, hogy Új-Zélandon rendkívül korán bevezették a kijárási korlátozásokat, annak ellenére, hogy akkor még alig pár fertőzött volt és nem akadt egyetlen halálos áldozat sem.

2. Mutasd meg az emberi oldalad

Válság idején fontos, hogy az emberek érezzék, vezetőjük megérti őket. Jacinda Ardern ebben nagyon jó volt, még arra is figyelt, hogy a gyerekeknek is üzenjen: a húsvéti nyuszi és a fogtündér „alapvető fontosságú munkát ellátó” figurák, azaz kivihetik az ajándékokat.

3. Légy következetes

A miniszterelnök üzenetei mindvégig világosak és következetesek voltak. Nem beszélt félre, nem zavarta össze az embereket azzal, hogy most akkor például lehet-e parkba menni sétálni vagy sem. Nem változtatott stratégiát, mindvégig teljesen egyértelműen fogalmazott.

4. Ne kicsinyítsd a potenciálisan veszélyes helyezeteket

Jacinda Ardern az első pillanattól nyíltan és őszintén megmondta, a koronavírus miatta „a modern történelem egyik legnagyobb mozgáskorlátozását” kell bevezetni. Felnőttként kezelte az embereket, megmondta, hogy ugyan a kormány mindent megtesz a védelmük érdekében, de követniük kell az irányelveket. (Hasonlítsuk ezt össze mondjuk Donald Trump amerikai vagy Jair Bolsonaro brazil elnök kommunikációjával!)

5. Ha valami működik, kövesd

A különböző országok vezetői sokat beszéltek és vitatkoztak a tesztelés szükségességéről. Az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok (és ami azt illeti, Magyarország…) nagyon kevés tesztet végeztek vagy akár végeznek.

Ellentétben Dél-Korea vagy Tajvan sokat tesztel és ezzel sikerült is „kilapítaniuk a görbét”. Ezt a megoldást követte Új-Zéland is, így sikerült alacsonyan tartani a fertőzöttek és az elhunytak számát.

6. Ha vizet prédikálsz, igyál is azt

Ellentétben például az amerikai elnök (vagy a megbetegedése előtti időkig Boris Johnson brit kormányfő) hozzáállásával, Jacinda Ardern az első pillanattól fogva saját tájékoztatóin is betartotta a távolságtartás követelményeit.

7. Légy kedves

„Legyenek erősek és kedvesek!” – javasolta az új-zélandiaknak nemrégiben a miniszterelnök és nem csak mondta, ekként is cselekszik. Sajtótájékoztatóin határozott, de mosolygós, egyebek mellett azt is bebizonyítva ezzel, hogy nem kell morcosnak lenni ahhoz, hogy az emberek hallgassanak rá.

(Fotó: instagram.com/jacindaardern)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása