Kívül tágasabb

Madonna legendás melltartója

2019.12.20. 06:30, Kívül tágasabb , komment

A 30-as évei elején járó énekesnő a popvilág csúcsán ült. Nem sokkal korábban jelent meg negyedik stúdióalbuma, a Like a Prayer, ami őrült botrányt kavart. És ha ez nem lenne elég, egyszer csak a színpadra libbent és minden megváltozott…

cim_310.jpg

A Blond Ambition turnén járunk 1990-ben, amikor Madonna egyszer csak megjelenik a színpadon, monokliján keresztül a közönségre néz és azt mondja: „Hisztek a szerelemben? Nos, hadd áruljak el róla valamit…”

Más kérdés, hogy a közönség mennyit fogott fel a szövegből, hiszen a körítés eléggé elvonta a figyelmet a mondanivalóról: a háttérben félmeztelen férfi táncosok, az előtérben Madonna (kicsit a háta mögött két táncosnővel), aki egyszer csak lekapta stratégiailag fontos helyeken megtépett zakóját és megmutatta a világnak a kúpmelltartót.

Madonna ruháját nem más tervezte, mint Jean Paul Gaultier, a melltartó pedig szinte egyetlen pillanat alatt forradalmat indított el. Olyannyira, hogy Suzy Menkes divatkritikus szerint a hatvanas években induló női szexuális forradalom ebben a pillanatban érte el csúcspontját.

Kiborulások minden szinten

Más kérdés, hogy a végül 11 millió példányban elkelt album (főleg a címadó szám) nem csak a katolikus egyháznál verte ki a biztosítékot, hanem a Pepsinél is.

Az üdítőital-óriás nem sokkal korábban írt alá egy 5 millió dolláros reklámszerződést és vezetői finoman szólva sem voltak boldogok. Amire Madonna csak annyit mondott egy New York Timesnak adott interjúban, hogy a művészetnek vitát kell generálnia, ő sem tesz mást.

A magyar szál

Visszatérve a melltartóhoz, Jean Paul Gaultier már a nyolcvanas évek elejétől dolgozott rajta és a hozzá tartozó korzeten, az inspirációt a 40-50-es évek hollywoodi sztárjainak öltözékeiből merítve. (Igaz, akkor még nem volt kérdés, hogy egy melltartónak a ruha alatt a helye.)

Itt jegyeznénk meg, hogy az első ilyen melltartót egy szabó magyar-amerikai fia, Frederick Mellinger tervezte, aki 1946-ban a Hollywood Boulevardon nyitotta meg Frederick's of Hollywood nevű üzletét. A negyvenes évek vége felé az alsóneműket gyártó Maidenform is elkészítette a saját változatát Chansonette néven.

Voltaképpen nem csoda, hogy Madonna hozta megint divatba a kúpmelltartót, különösen, hogy ehhez hozzákapcsolta a nők társadalmi szerepének megerősítését is.

Az énekesnő egyébként több változatban is előszeretettel használta a kúpmelltartót. Például 1991-ben a Blond Ambition turnéról készült dokumentumfilm, a Truth or Dare (Észak-Amerikán kívül, így Magyarországon is Madonnával az ágyban címen futott) cannes-i premierjén is ilyenben jelent meg.

A legsajátosabb újragondolása ennek az volt, amikor Jean Paul Gaultier egyik divatbemutatóján már teljesen fedetlen kebellel jelent meg.

cikk_felmeztelen.jpeg

A melltartó pályafutása azonban nem ért véget a kilencvenes években, olyan sztárok is használták különböző változatait, mint Lady Gaga és Katy Perry. A hétköznapi ruhatárakba ugyanakkor nem tértek vissza – egyelőre…

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása