Klasszikus hibát vétett a szupermodell, amikor saját magáról posztolt ki egy képet az Instagramon. Azt ugyanis elfelejtette, hogy a fotó szerzői joga nem az övé, hanem a kép készítőjéé. Per lett a dologból.
Emily Ratajkowskinak több mint 24 millió követője van az Instagramon, ami nem csekély szám, így aztán az sem mindegy, milyen képet tesz ki a közösségi oldalra. A 28 éves modell legutóbb rosszul választott.
A képet ugyanis, melyen egy csokor virág van a kezében, a manhattani Robert O’Neil készítette, és természetesen ez azt jelenti, hogy övé a jog is, márpedig a modell (illetve segítői) nem kértek engedélyt a posztolásra.
A fotós annak rendje s módja szerint bírósághoz is fordult, noha a kép a modell Instagram-sztorijába került fel, ami ugye 24 óra múltán automatikusan eltűnik.
Robert O’Neil anyagi kár miatt perel a szerzői jog megsértésére hivatkozva. Emily Ratajkowski részéről egyelőre senki sem reagált a történtekre.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.