Kívül tágasabb

Kanye West útja a csúcsra

2019.09.24. 06:30, Kívül tágasabb , komment

Kanye West felért a csúcsra, hiszen a Forbes szerint megelőzte Jay-Z-t a hip-hop legtöbbet kereső előadóinak listáján. A kissé excentrikus rapper az idén júniusig tartó pénzügyi évben 150 millió dollárt keresett, ami majdnem a duplája Jay-Z 81 millió dolláros bevételeinek. Hogyan jutott idáig?

kanye_west_kim_kardashian_foto_instagram_com_kimkardashian.jpg

Kanye Westnek most először sikerült a bravúr, azaz az élre tornáznia magát. Vagyona most ötször akkora, mint volt 2014-ben, ami azért lássuk be, nem csekélység, miként az egy pénzügyi év alatt keresett 150 millió dollár sem (a második Jay-Z-t egyébként Drake követi 75 millió dollár adózás előtti bevétellel).

Ennyi pénzt nyilván nem lehet csak zenéből összehozni, Kanye Westnek sem ebből származik a legtöbb bevétele, hanem a Yeezy nevű, az Adidasszal partnerségben működtetett márkából. A várakozások szerint ebből idén 1,5 milliárd dollárnyit adnak majd el.

A kifejezetten drága Yeezy sikere nagyrészt a marketingstratégiában rejlik. A Business Insider tudósítója, Mary Hanbury szerint Kanye West kifejezetten vigyáz arra, hogy csak nagyon limitált sorozatokat dobjon piacra, ami persze emeli az értéket és a hype-ot.

Ennek jó példája a Boost 350 nevű cipő, amiből 200 dolláros ára ellenére egyetlen óra alatt az összes elfogyott az üzletekben és online is.

Nyilván az sem baj, hogy nem kevésbé híres felesége, Kim Kardashian West is minden erejével támogatja férjét, például azzal, hogy (miként tavaly a Yeezy Season 6 kampányában) nyilvánosan viseli, sőt, akár ő mutatja be a kollekciókat.

"Istentisztelet" világsztárokkal

Kanye West híres arról is, hogy vasárnaponként „istentiszteletet” tart Dél-Kaliforniában, melyen csak meghívottak vehetnek részt és melyen saját dalai gospel változatait adja elő egy hatalmas kórus kíséretében.

Ezeken az eseményeken olyan hírességek vettek már részt, mint Brad Pitt, Dave Chappelle, A$AP Rocky és Katy Perry – nekik is, miként mindenkinek, aki ott van, titoktartási szerződést kell aláírnia.

Visszatérve a pénzügyekre, a Forbes szerint 2014-ben 30 millió dolláros vagyona volt, aztán jött két kemény év, így nem csoda, hogy 2016-ban Twitteren ismerte be, hogy 53 millió dolláros adósságot halmozott fel (ez két év alatt ugye 83 millió dolláros mínusz, ami szép teljesítmény) és nyilvánosan kérte meg a Facebook-vezért Mark Zuckerberget, hogy ugyan fektessen már be 1 milliárd dollárt az ötleteibe.

Azt nem tudjuk, Zuckerberg adott-e pénzt, de az biztos, hogy most, három évvel később Kanye West nettó vagyonát 240 millió és 1 milliárd dollár közé lövik be a hozzáértők.

Ingatlankirály lenne

A rapper mostanában rámozdult az ingatlanpiacra, egy tavalyi interjúban egyenesen úgy fogalmazott, hogy minden idők legnagyobb ingatlanfejlesztője akar lenni, „az, ami Howard Hughes volt a repülésnek vagy Henry Ford az autóknak”.

Ennek megfelelően vásárol is rendesen, nehéz lenne felsorolni, hogy hol mindenhol vannak ingatlanjai. Maga a család a kaliforniai Hidden Hillsben él egy 60 millió dollár értékű házban.

Az 1,2 hektáron fekvő, 1600 négyzetméteres ingatlant 2014-ben 20 millió dollárért vették, majd négy év alatt még egyszer ugyanennyit ráköltöttek a felújítására.

Kanye Westet lehet szeretni vagy nem szeretni (zenéje mellett Donald Trump mellett kiálló politikai szerepvállalása is megosztja a közvéleményt), azt azonban nehéz lenne állítani, hogy tehetségtelen üzletember lenne.

(Fotó: instagram.com/kimkardashian)

A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása