John Cleese szerint annyira ellentmondásos a személyisége, hogy soha nem kap lovagi címet a brit uralkodótól. Mondjuk szavaiból ítélve annyira nem is vágyik rá…
A Monty Python legendája egy interjúban beszélt arról, hogy túlságosan megosztó személyiség, akit éppen ezért nem üt majd lovaggá a brit uralkodó.
„Túlságosan rossz és gonoszkodó vagyok, márpedig a hozzám hasonló embereket nem ütik lovaggá” – mondta egy interjúban nemrég.
„Egyébként sem gondolom, hogy a humoristákat lovaggá kellene ütni. Nekik olyasmiket kell mondaniuk, mint hogy ’a gyerekek felelősek a legtöbb nyomorúságért a világban’” – tette hozzá, majd gyorsan meg is magyarázta, mire gondolt.
„Nekünk, komikusoknak, ellentmondásos dolgokat kell mondanunk, ettől leszünk érdekesek. Egy olyan humorista, aki mindig szépeket mond, nem lesz vicces” – vázolta ars poeticáját John Cleese.
Botrányok egymás után
Nos, ehhez az elvhez maximálisan hű a Waczak Szálló egykori főszereplője (a sorozatot magunk részéről minden idők talán legjobbjának tartjuk). Olyannyira így van ez, hogy a közelmúltból is meglehetősen sok botrány fűződik a nevéhez.
Májusban a Twitteren közölte, hogy szerinte London „már nem angol város”, amivel nem kis felzúdulást váltott ki.
Some years ago I opined that London was not really an English city any more
— John Cleese (@JohnCleese) 2019. május 29.
Since then, virtually all my friends from abroad have confirmed my observation
So there must be some truth in it...
I note also that London was the UK city that voted most strongly to remain in the EU
Korábban arról beszélt, hogy bár támogatja a Brexitet, de a maga részéről annyira elege van az egészből (elsősorban a brit sajtó hazugságaiból és leegyszerűsítéseiből), hogy inkább a Karib-térségbe költözik.
A komikust elsősorban az ábrándította ki, hogy mind a két oldal az ijesztgetésre és hazugságokra épített, és az emberek még ma sem tudják, mi fog történni a kilépést követően.
„Ez a leginkább nyomasztó dolog az országban” – fogalmazott John Cleese, aki azt sem érti, miért szenvedélyes annyira mindenki, amikor még azt sem lehet tudni, mi fog történni.
"A politikai korrektség megöli a humort"
Pár éve közölte, soha többet nem lép fel egyetemeken, mert szerinte a politikai korrektség megöli a humort, és a társadalom lassan olyan, amilyennek George Orwell 1984 című regényében megírta.
Az angol abszurd humor egyik legnagyobb sztárja akkor úgy vélte, manapság már minden kritika kegyetlennek számít, és a hallgatók is nagyon könnyen megsértődnek.
„Nemrég figyelmeztettek, hogy ne menjek egyetemekre előadást tartani, mert az egyébként jó gondolatnak indult politikai korrektség mára eljutott a ’ne legyünk kegyetlenek olyanokkal szemben, akik nem képesek magukról megfelelően gondoskodni’ gondolattól odáig, hogy minden, egyénnel vagy csoporttal szemben megfogalmazott kritikát kegyetlennek bélyegeznek. Holott a komédia, a humor célja nem más, mint a kritikus látásmód” – fejtette ki akkor.
(Fotó: flickr.com/Luc Van Braekel)