Kívül tágasabb

Öt érdekesség a bukott brit kormányfőről

2019.07.26. 06:30, Kívül tágasabb , 33 komment

A héten utoljára lépett ki miniszterelnökként a londoni Downing Street 10. ajtaján Theresa May, akit Boris Johnson követett a miniszterelnöki székben. Következzen öt érdekesség a távozó kormányfőről!

theresa_may_downing_street_10_foto_twitter_com_number10gov.jpg

#1 Meglepően rövid ideig volt miniszterelnök 

Noha Theresa May az évek során azt a képet alakította ki magáról, hogy szinte lehetetlen körülmények között is képes túlélni, mégis a legrövidebb ideig regnáló brit kormányfők között találjuk. 

Olyannyira, hogy 1900 óta csak öten voltak nála rövidebb ideig a Downing Street 10. lakói. Andrew Bonar Law 1922-23-ban 209 napig, Alec Douglas-Home 1963-64-ben 364 napig, Anthony Eden 1955-től 1 év 279 napig, Henry Campbell-Bannerman 1905-től 2 évig és 122 napig, illetve Gordon Brown 2007-től 2 évig és 319 napig. 

#2 Nem sikerült elhódítani a szavazók szívét 

Miután 2016-ban egy belső pártszavazással David Cameron helyére került (úgy, mint most az övére Boris Johnson) sokáig határozottan állította, hogy nem akar előrehozott választást. 

Jobban tette volna, ha ragaszkodik ehhez, mert amikor 2017 áprilisában másként döntött, csúnyán földbe állt. Népszerűsége a kezdeti emelkedés után ugyanis beszakadt és soha többet nem sikerült megközelítenie sem az első hónapok eredményeit, a májusi európai parlamenti választások előtt pedig már rekordalacsony volt az elfogadottsága. 

#3 Rengeteg volt a lemondás 

A Brexit körüli hercehurca miatt szinte átjáróházzá vált a brit kormány. Olyannyira, hogy több kulcsminisztere távozott 3 év alatt, mint Tony Blair vagy Margaret Thatcher esetében 10 év alatt. 

Theresa may kormányaiból szűk három év alatt 36 politikus mondott le, ez a szám Tony Blair esetében 29, Margaret Thatchernél 25 volt. 

Két olyan alkalom is előfordult, hogy két kabinetminiszter távozott 24 órán belül: 2018. július 8-9-én David Davis Brexit-ügyi és Boris Johnson külügyminiszter, illetve ugyanazon év november 15.-én Dominic Raab Brexit-ügyi és Esther McVey munka- és nyugdíjügyi miniszter. 

#4 Hatalmas vereségek 

A Brexit-megállapodás miatt nagyon komoly vereségeket volt kénytelen elszenvedni az alsóházban, köztük volt minden idők legnagyobbja is, amikor a képviselők 432-202 arányban szavazták le az Európai Unióval kötött megegyezést. 

A korábbi rekordot Ramsay MacDonald kormánya tartotta 1924-ből 166 szavazatos különbséggel, amikor úgy döntött, ejtsék a bűnügyi eljárást a kommunista Workers' Weekly főszerkesztője ellen. Azért ez nem ugyanaz a kategória... 

Ha már itt tartunk, a brit kormányok történetének öt legnagyobb parlamenti vereségét is e két politikus szenvedte el 1924-ben és 2019-ben. 

#5 Nem a Brexit uralta a parlamenti vitákat 

Könnyen lehet az az ember benyomása, hogy a brit parlamentben a viták nagy része az uniós kilépés körül zajlott, ám ez nem igaz. Az Institute for Government felmérése szerint a Brexit csak a parlamenti viták 17 százalékát vitte el.

(Fotó: twitter.com/Number10gov)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása