Két-három évtizeddel ezelőtt a menő zenekarok logóival és fotóival díszített pólók voltak a menők, manapság azonban egyre inkább kiszorítják őket a sorozatok sztárjaival díszített darabok. Mi lehet a változás oka?
A Stranger Things új évadára alaposan rágyúrtak
Az 1980-as évek végén némi túlzással letépték Budapesten a Guns N’ Roses-pólót az utcán (már ha volt olyan szerencsés, hogy be tudott szerezni egyet), de a Rolling Stones és a többi banda logójával és/vagy a tagok képeivel felturbózott darabokat is vitték, mint a cukrot.
Ma ezzel szemben az olyan sorozatok láthatók a pólókon, mint a Stranger Things, a Narcos vagy az Agymenők és egyre jobban szorulnak ki a piacról a klasszikus, zenészeket ábrázoló darabok.
A buliba beszálltak a ruházati üzletláncok is, szóval valami nagyon komoly mozgás van a piacon és még az sem feltétlenül számít, hogy a sorozatnak már vége van (a Trónok harca esetében ez még érthető, de a Jóbarátoknak már nagyon régen vége).
„A közösségi média állandóan az önmeghatározásra sarkall minket. Míg a márkajelzések csak korlátozottan segítenek ebben, addig a tévésorozatok szereplői, a kiragadott jelenetek vagy egy-egy legendásabb kiszólás már sokkal inkább. Magyarul így viszonylag könnyű megmutatni, kik is vagyunk (vagy kinek is akarunk látszani) valójában” - mondta a brit Guardiannek Shakaila Forbes-Bell divatpszichológus (mert őrület, de már ilyen is van).
A szakember szerint azzal, hogy egyes sorozatokhoz kötjük magunkat, ezzel voltaképpen a csoporthoz, közösséghez tartozás régi vágyát próbáljuk meg kielégíteni.
Korábban a zenekaros pólók is hasonló funkciót töltöttek be, a sorozatokra történő váltás azonban azt is megmutatja, mennyire megváltoztak a médiafogyasztási szokások.
„Mintha manapság már nem lenne meg a zene tartós vonzereje. Valahol elveszett a lemezmegjelenés izgalmas, amikor az ember akár órákig sorban állt, hogy mielőbb megvehesse a lemezt vagy a CD-t. Ma már sokkal jobb a hozzáférésünk a zenékhez, ami emberközelibbé teszi őket. Ezzel szemben a sorozatok tovább lekötik a figyelmet, beszédtémát szolgáltatnak, sokszor megosztják a közvéleményt, így érzelmeket és azokon át kötődést gerjesztve” - magyarázta Shakaila Forbes-Bell.
(Fotó: PR)