Kívül tágasabb

Veszélyben a szieszta

2019.02.14. 06:30, Kívül tágasabb ,

A spanyolok később étkeznek és tovább is maradnak fent, mint a többi európai a szieszta miatt, ám mindez átalakulóban van.

tengerpart.jpg

Egy nyári estén 10 óra után is még tömve vannak a bárok és éttermek Spanyolországban, az emberek esznek, iszogatnak és beszélgetnek. Még éjfélkor is ez a helyzet, aztán éjjel 2 körül kezdenek zárni a helyek, és az emberek lassan hazaindulnak. Ezek az emberek másnap reggel dolgozni mennek, így adódik a kérdés: mikor alszanak? 

A válasz: később. Az Eurostat adatai szerint egy átlagos spanyol számára 90 perccel később indul a nap, mint egy németnek. Amikor egy spanyol ebédelni megy, egy német éppen visszatér dolgozni még két órára, és amikor a német hazaindul délután fél 5-kor, a spanyolnak még hátravan három óra a munkanapjából. A német 10 óra körül már lefekszik, ezzel szemben a spanyol még ekkor vacsorázik, és kezd el szórakozni. 

Tanulmányok szerint egy spanyol ember 53 perccel kevesebbet alszik az európai átlagnál. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen kialvatlanok lennének, hiszen ott van nekik a szieszta, vagyis a délutáni alvás intézménye. 

„A kisebb településeken az emberek még mindig otthon ebédelnek, és utána sziesztáznak. Sokan tartanak sziesztát hétvégente, ha a munkanapokon nem is tudnak. Az alvási szokásaink a hőmérséklettel vannak összefüggésben, légkondicionálás nélkül lehetetlen dolgozni délutánonként” - mondta Isabel Vilaseca szakorvos, a Spanyol Alvás Társaság szóvivője. 

A helyzet azonban a nagyvárosokban átalakulóban van, itt csak kevesen tudnak sziesztázni. Az, hogy bevezessék a 9-től 5-ig tartó munkaidőt, nem mindenhol oldható meg: a szakember szerint egy építkezésen vagy a földeken dolgozóktól nem várható el, hogy a délutáni hőségben is dolgozzanak. 

Bár egyre nagyobb a törekvés arra, hogy elvessék a hosszú, kettévágott munkanapot, Isabel Vilesca úgy látja, a sziesztára nem azért volt szükség, hogy az emberek eleget aludjanak, hanem a munka és az élet közötti megfelelő egyensúlyra gyakorolt hatás miatt. 

„Az emberek ezt nem tartják problémának, de már egyre többet foglalkoznak a jólléttel, azzal, hogy mit eszünk, így az alvás is témává vált” – hívta fel a figyelmet a brit Guardianban

A spanyolok alvási szokásait az időzóna is befolyásolja. Földrajzilag a greenwich-i középidőhöz kellene tartozniuk, de 1942-ben Franco diktátor a Hitlerrel való szolidaritás miatt a közép-európai időre váltott. 

Indult kampány ennek visszaváltozására, hiszen így sokkal inkább illeszkedne a Nap járásához a napirendjük, előbb kelnének és ebédelnének, valamint többet alhatnának.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es