Öltözködésben kell segíteni egy elfoglalt üzletasszonynak, aki mindezt jól megfizeti és az utazási költségeket is állja. Igaz, akad egy meglehetősen sajátos feltétele is.
Hektikus életet élhetnek a jól menő cégvezetők. A sok tárgyalásra mindig elegánsan kell kinézni, de sokszor annyi idejük sincs, hogy kiválasszák a megfelelő ruhát. Pont ezért adott fel nagy lehetőséggel kecsegtető álláshirdetést egy vezérigazgató.
A meg nem nevezett cég meg nem nevezett vezetője egy olyan embert keres, aki segít neki divattippekkel és kikészíti az öltözékét utazásai során.
„A következő egy évben lesz utam Kelet-Ázsiába, Észak-Amerikába, Európába és Ausztráliába is. Olyan dizájnerre van szükségem, aki gondolkodás nélkül hajlandó velem elutazni ezekre a helyekre” – írta a hirdetésben a nő.
A cégvezér az öltözködési tanácsokért 40 ezer fontot (14 millió forint) fizet egy évre, és állja az utazás, a szállás és az étkezés költségeit is.
Jelezte, hogy szenvedélyesen rajong a divatért, megengedheti magának, hogy a legújabb trendeket kövesse, és szekrénye tele legyen ennek megfelelő ruhákkal.
Előző divattanácsadójának kreatív nézetkülönbségek és bizalomvesztés miatt kellett távozni, ezért keres most egy tapasztalt, de fiatal dizájnert új ötletekkel.
A divattervezőnek saját anyagokból kell dolgoznia – ezeket is állja természetesen -, trendi ruhákat kell készíteni üzleti és társasági eseményekre, amelyek illenek a nő stílusához.
Van még egy bizarr feltétel: az üzletasszonynak két törpespicc kutyája van, szereti, ha hozzá hasonló ruhában vannak, ezért elképzelhető, hogy a négylábúaknak is készíteni kell egy-egy darabot. A munkaidő változó: van, hogy egy héten csak 10 óra, máskor viszont 50.
(Fotó: pexels.com/snapwire)