Aki használja a közösségi médiát, minden bizonnyal találkozott a legújabb őrülettel, a 10 éves kihívással, vagyis azzal, hogy egy 2009-es és egy mostani képet egymás mellé téve mutatjuk meg országnak-világnak, hogy mennyit változtunk. Vajon tényleg csak egy ártatlan játékról lenne szó?

Katie O'Neill techújságíró és egy több szakkönyv szerzője felvetette a lehetséges árnyoldalt is. Egy Twitter-posztban azt írta: tíz éve talán még naivan beszállt volna a játékba, de most már azt latolgatja, hogy ezek az adatok milyen hasznosak lehetnek arcfelismerő algoritmusokhoz. 

A tweet után egy hosszú cikkben fejtette ki nézeteit a Wired oldalán. Mint írta, nem azt akarta állítani, hogy a mém veszélyes. Ugyanakkor tudta, hogy az arcfelismerő forgatókönyv megalapozott és egy trendet jelez, amellyel az embereknek tisztában kellene lenniük. Érdemes megfontolni, hogy a személyes adatokat milyen mélységben és terjedelemben osztunk meg fenntartások nélkül. 

Sokan kritizálták az óvatosságát, arra hivatkozva, hogy a képek egyébként is elérhetők a Facebookon, hiszen korábbi profilképekről van szó, így a közösségi oldalt üzemeltető cég hozzáfér azokhoz. A szakértő elismerte, hogy igazuk van,  a fotók nagy része valóban ott van a profilunkban, ám felvetett egy fontosabb szempontot. 

A pontos adatbázis aranyat ér 

Képzeljük el, hogy arcfelismerő algoritmust akarnak tökéletesíteni, életkorral kapcsolatos jellegzetességekkel, azzal, hogy az emberek hogyan néznek ki idősebben. Ehhez ideális esetben széles adatbázisra van szükség sok ember képével. Segít, ha tudod, hogy hány év telt el a két fotó között – mondjuk tíz. 

Persze, ki lehetne nyerni a régi profilképeket és megnézni a feltöltési dátumokat, de az ilyen fotók egész sora haszontalan zajt eredményezhet. Az emberek ugyanis nem feltétlenül időendi sorrendben töltik fel a képeket, miként az sem ritka, hogy nem magukról tesznek fel profilfotókat, hanem kutyákról vagy rajzfilmfigurákról. Vagyis hasznos lehet, ha egyszerű, világos és jól felcímkézett akkor és most fotók állnak a rendelkezésre. 

Ráadásul a Facebookon lévő profilképek esetében a fotó közzétételének dátuma nem feltétlenül egyezik a kép elkészítésének dátumával, és a metaadatok sem mindig megbízhatóak. 

A 10 éves kihívás mémmel viszont ez a gond is megoldódik, hiszen az emberek figyelnek arra, hogy valóban 2009-es és mostani fotókat tegyenek egymás mellé.

Volt olyan felvetés is, hogy sok hamis adat keletkezik, hiszen például már megjelentek a vicces mémek is a játékban. 

Katie O’Neill erre azt írta: a képfelismerő algoritmusok eléggé kifinomultak ahhoz, hogy kiválasszanak egy emberi arcot. Ha valaki 10 évvel ezelőtt és most is feltöltötte a macskája képét, az a minta könnyen kidobható lenne. 

A Facebook szerint nekik semmi közük az egészhez 

A Facebook cáfolta, hogy köze lenne a mémmé vált kihíváshoz, a cég szóvivője szerint egy felhasználó kezdte, és úgy terjedt el virálisan. Hangsúlyozta, hogy a Facebook semmit sem nyer ezzel. Hozzátette azt is, hogy a felhasználók bármikor kikapcsolhatják az arcfelismerési lehetőséget. 

A szerző azt írja, ha nem is az ilyen jellegű felhasználás a mém célja, az elmúlt években voltak olyan játékok, amelyek az adatok kitermelésére és összegyűjtésére irányultak, elég csak a több mint 70 millió amerikai felhasználó adatait hozzáférő és azáltal választási kampányokat befolyásoló Cambridge Analyticára gondolni. 

A szakértő szerint nem feltétlenül rossz, ha a Facebook-képeinket felhasználva pontosítanak arcfelismerő algoritmusokat, legalábbis elkerülhetetlen. És a felhasználásnak lehetnek hasznos hatásai is: például régen eltűnt gyerekeket tehetnek idősebbé, hogy megnézzék, milyenek lehetnek most, hogy könnyebben megtalálják őket. 

Ugyanakkor vannak árnyoldalak is: az Amazont már egyszer figyelmeztetni kellett, mert az arcfelismerő szolgáltatás adatait a hatóságoknak is eladta, és ez jogi aggályokat vetett fel. 

Az ember, mint adatforrás 

Nehéz túlbecsülni, hogy a technológia mennyire befolyásolja az emberiséget. Van lehetőség arra, hogy a javunkra fordítsuk, de ismerünk olyan módokat is, amellyel rosszabbá válhat. Amint megértettük a problémákat, fel kell mérnünk a súlyát. 

Tudnunk kell, hogy az ember a legértékesebb adatforrás a modern technológiában. Éppen ezért kellő gondossággal és óvatossággal kell eljárnunk. Az emberek jelentik a kapcsolatot a fizikai és a digitális világ között. Az emberi interakció a többsége annak, ami érdekessé teszi a dolgok internetét. 

Adataink az üzemanyag, amely a vállalkozásokat okosabbá és jövedelmezőbbé teszi. Meg kell tehát követelnünk, hogy a cégek az adatainkat minden tekintetben tiszteletben tartsák. De a saját adatainkat is tisztelettel kell kezelnünk – teszi hozzá a szerző.