Kívül tágasabb

Hány órakor kezdődjön az iskola?

2018.12.17. 06:30, Kívül tágasabb , 74 komment

Általános vita tárgya, hogy mikor is kezdődjön az iskola. Több tanulmány mutatott rá arra, hogy a korai kezdéssel járó alváshiány felelős a diákok több problémájáért. Egy városban léptek is emiatt, és az eredmények magukért beszélnek.

iskola.jpg

Seattle-ben a 2016-2017-es tanévtől a felső tagozaton és a középiskolákban az első tanórát majdnem egy órával később, 7:50 helyett 8:45-kor kezdik el. Emiatt a tömegközlekedést, az iskola utáni tevékenységeket és a tanórák munkarendjét is át kellett szabni. De mindezeket megtették, hogy a diákok egy kicsivel többet alhassanak. 

A washingtoni egyetem kutatói megvizsgálták az érintett gyerekeket a változás előtt és után, megállapításaikat a napokban publikálták. A diákok átlagosan 34 perccel többet alszanak, így a teljes éjjeli alvásmennyiség 6 óra 50 percről 7 óra 24 percre nőtt. 

A kutatás egyik vezetője, Horacio de la Iglesia azt mondta: ezzel közelebb kerültek a kamaszkorúak természetes felébredési idejéhez. 

A későbbi kezdés azzal járt, hogy javultak a jegyek (4,5 százalékkal nőtt a medián), pontosabbak lettek a diákok és kevesebbet hiányoznak. Egyszerű: mivel kevésbé álmosak, jobban megy a tanulás. 

Sokan persze mondhatják, hogy elegendő lenne, ha korábban lefeküdnének a gyerekek. Mivel azonban sok diák iskola után még különböző foglalkozásokra megy, sportol vagy különórát vesz, későn ér haza, és még akkor kezd neki a házifeladatnak, ez szinte megoldhatatlan. 

A későbbi kezdés nem jelenti azt, hogy a gyerekek tovább maradnak fent, az ágyba kerülés ideje nagyjából állandó. 

Az amerikai gyermekorvosok társasága is olyan iskolakezdést javasol, ami lehetővé teszi a diákoknak, hogy optimális időt aludjanak, így javítva fizikai és szellemi egészségüket, tanulmányi eredményeiket és életminőségüket. A kevés alvás növeli az elhízás és a depresszió enyhébb fokú kialakulásának esélyeit. 

(Fotó: pixabay.com/coyot)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása