Kívül tágasabb

Jó hír a káromkodó, rendetlen, későn fekvőknek

2018.10.02. 06:30, Kívül tágasabb , 7 komment

Gyerekként idegesítette, ha szülei a szobája kitakarítására utasították, korán kellett lefeküdnie és az apró szitkozódásért is leszidták? Nem biztos, hogy ez véletlen, a legfrissebb kutatások szerint ugyanis mindez a nagyobb intelligenciával függ össze.

no_agyban_2_foto_pixabay_com_claudia24.jpg

A sűrűn káromkodó embereket gyakran vádolják azzal, hogy szegényes a szókincsük, ezért használnak csúnya szavakat. Azonban ha belegondolunk, könnyen kiderül: inkább azokra igaz ez, akik nem káromkodnak, hiszen kevesebb szót használnak. 

Egy felmérés kimutatta: azoknak magasabb az IQ-juk, akik a legtöbb csúnya szót tudják felsorolni egy perc alatt. A káromkodások gazdag tárháza a retorikai erősség egyik jele, nem pedig a hiányosságok elrejtésére irányuló próbálkozás. 

Egy másik kutatás pedig azt igazolta, hogy szintén okosabbak, akik szeretnek sokáig ébren maradni. Barack Obama, Charles Darwin, Winston Churchill, Keith Richards és Elvis Presley is híres volt éjjeli tevékenységéről, vagyis ha éjjeli bagoly, akkor jó társaságba került. 

Az amerikaiak körében végzett kutatás eredménye szerint az intelligensebb gyerekek felnőttként tovább maradnak fent, mint a kevésbé intelligensek. Például az, akinek gyerekként 75-nél alacsonyabb volt az IQ-ja, felnőve átlagosan 23:41-kor fekszik le, míg az, akinek 125-nél magasabb, majdnem éjjel fél 1-kor. 

Akár hiszik, akár nem, a rendetlenség és az intelligencia is összefügg. A Minnesotai Egyetem kutatói tiszta, rendezett körülmények között dolgozó emberek viselkedését hasonlították össze olyanokéval, akik egy kaotikus irodában ülnek. 

Az eredmény szerint utóbbiak kreatívabb és érdekesebb ötletekkel álltak elő, amikor ugyanaz volt a feladat. Szívesebben, bátrabban szakítottak a megszokásokkal, a biztonsági játék helyett nyitottabbak voltak az újításokra – ez pedig egy munkahely hatékonyságát is elősegítheti.

(Fotó: pixabay.com/Claudia24)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: felmérés életmód

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása