Kívül tágasabb

Nagyot bukott az Y generáció

2018.02.26. 06:30, Kívül tágasabb , 39 komment

Nem túl kellemes dolog manapság nyugat-európai fiatalnak lenni, legalábbis ha azt vesszük alapul, mekkorát zuhant a 30 év alattiak keresete az elmúlt tíz évben. Ráadásul míg a görögök visszaesése érthető, akad ennél furcsább válság is.

fiatal_sor_foto_pixabay_com_rawpixel.jpg

Az Y generáció ugyanis nyugaton Görögország mellett meglepő módon az Egyesült Királyságban szenvedte el a legnagyobb bevétel-visszaesést. Olyannyira, hogy a szigetországban a 30 év alattiak fizetése 2007 és 2014 között 13 százalékkal esett a Resolution Foundation adatai szerint. 

A 12 fejlett ország közül a második legrosszabb visszaesést produkálta a fizetések területén az ország. Görögországban a visszaesés 25 százalékos volt ebben a korosztályban, de azt magyarázza az ottani gazdasági krízis. 

Az eurozóna többi országában viszont alacsonyabb volt a fizetések csökkenése, Portugáliában 12, Olaszországban 6 százalék, Spanyolországban 2 százalék. 

Az Egyesült Királyságban a fiatalok és az 50-59 év közötti munkavállalók fizetéscsökkenése között is nagy a különbség, az idősebb korosztályban csak 6 százalékos volt a visszaesés. 

Olaszországban és Franciaországban egyensúlyban volt, míg Németországban, Spanyolországban és Olaszországban az idősebb korosztály munkavállalóinak kellett nagyobb fizetéscsökkenést lenyelni, nem az Y generációnak. 

„A fizetéscsökkentés nagyobb volt az Egyesült Királyságban, mint a legtöbb országban és inkább sújtotta a fiatalokat” – jelzik a kutatásban

Egyéb aspektusokból azonban a munkaerőpiac a UK-ban sokkal egészségesebb a fiatalok szempontjából, mint más országokban. A munkanélküliségi ráta ebben a korosztályban csak 2 százalékkal nőtt, míg Portugáliában 12, Olaszországban 16 ponttal emelkedett, Spanyolországban és Görögországban pedig 26 százalékkal ugrott meg. 

Másrészt az Egyesült Királyság fiataljai összehasonlítva más, magas jövedelmi kategóriába tartozó országokkal, az életszínvonaluk emelkedésében jelentős növekedést tapasztalhattak, mert a mostani visszaesés az elmúlt évtizedek generációkon keresztüli hosszú fellendülése után következett be. A fellendülés és válság ilyen ciklikussága Spanyolországban is hasonló képet mutat. 

„Csak Spanyolországban hasonlít az Egyesült Királyságban tapasztalható növekedés-csökkenés ciklust arra a jelenségre, amikor a fizetésekben generációk során át tapasztalható növekedés a fiatal generációnál egyszer csak megáll” - mondta Daniel Tomlinson, a Resolution elemzője.

(Fotó: pixabay.com/rawpixel)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása