Kívül tágasabb

Erőszakot hazudott, ronda vége lett

2017.08.27. 06:30, Kívül tágasabb , 98 komment

Nem akármilyen büntetést kapott egy brit nő, aki sorozatosan azt állította, hogy megerőszakolták. Csakhogy kiderült, hogy ilyesmiről szó sem volt, így végül Jemma Beale állt bíróság elé. Maradjunk annyiban, lesz ideje gondolkozni a történtekről.

jemma_beale.jpg

A 25 éves brit nő nem akármilyen vádakat hozott össze, egyebek mellett azt állította, hogy négy különböző alkalommal összesen hat férfi szexuálisan molesztálta, kilencen pedig megerőszakolták. Mindezt három év alatt.

A bíróság nem nagyon értékelte Jemma Beale (mint a nyomozás során kiderült) hazudozásait, különösen, hogy maga a vizsgálat az ügyészség szerint 250 ezer fontba és 6400 munkaórába került, és akkor még nem beszéltünk a bírósági tárgyalásról, amiért a brit adófizetők 109 ezer fontot fizettek.

„A per során kiderült, ami nem mindig volt nyilvánvaló, hogy maga egy nagyon-nagyon meggyőző hazudozó, aki imád az áldozat szerepében tetszelegni” – indokolta a tíz éves (!) börtönbüntetést a bíró Nicholas Loraine-Smith.

A nő ügyvédje, Lawrence Henderson szerint Jemma Beale fenntartja ártatlanságát, de egyelőre nem döntötte el, fellebbez-e a döntés ellen.

A bíró szerint egészen hátborzongató a mód, ahogyan a nő fenntartotta az állításait, melyekről az első pillanattól tudta, hogy nem igazak, de egészen a hamis esküig képes volt elmenni. 

„Ezeknek a hamis, nemi erőszakról szóló vádaknak, melyek nyilván széles nyilvánosságot kapnak, nagy valószínűséggel lesz egy olyan visszás hatásuk, hogy miattuk bűnös férfiak is szabadlábon maradhatnak” – hangsúlyozta Nicholas Loraine-Smith

„Az ilyen és ehhez hasonló esetek ugyanis azzal a valós veszéllyel járnak, hogy a megerőszakolt vagy szexuális molesztált nők nem mernek majd a rendőrséghez fordulni, attól félve, hogy nem hisznek nekik” – emelte ki a bíró. 

A rendőrség 2013 decemberében kezdett nyomozni Jemma Beale ügyében, miután a nő egyik volt barátnője azt állította, egy férfit tévesen ítéltek börtönbüntetésre, azt követően, hogy a nő 2010 novemberében erőszakkal vádolta meg. 

Az egyre nagyobb méreteket öltő nyomozás során végül négy esetet vizsgáltak meg, melyekben hasonló következetlenségeket és gyanúsan ismétlődő körülményeket találtak, melyek azt a gyanút keltették, hogy Jemma Beale hazudik. 

A nő egyik áldozatát hét évre ítélték, egy másik esetben azt hazudta, hogy csoportos erőszakot követtek el rajta, és még arra is képes volt, hogy sérüléseket okozzon magának, alátámasztandó az állításait. 

Ugyanezt eljátszotta 2013-ban hat (!) másik férfi esetében is két különböző alkalommal csoportos szexuális erőszakkal vádolva őket. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása