Kívül tágasabb

Így verik át a szállodákat

2017.07.25. 06:26, Kívül tágasabb , 1 komment

Egyre komolyabb gondot jelent az (elsősorban európai) szállodáknak a mostanság elharapózott gyakorlat, amikor brit nyaralóvendégek különböző problémákra (főleg ételmérgezésre) hivatkozva kártérítési igényt nyújtanak be. A helyzet olyan súlyos, hogy egyes szállodák komolyan fontolgatják, kizárják a brit vendégeket az all inclusive ajánlatokból.

nyaralas_3_foto_getty.jpg

A szokatlan ételek, a túlzott alkoholfogyasztás és a napi több óra napozás sokszor már önmagában elég ahhoz, hogy hazavágja az ember gyomrát, ám ebben az esetben nem erről van szó, hanem szándékos átverésről. 

Az „ételmérgezés” járványszerűen terjedő jelenség lett, 2013 óta 500 százalékkal nőtt meg a nyaralás alatt beszerzett állítólagos betegségekért igényelt kárpótlások száma. 

A brit utazási irodák szövetsége, az ABTA (mely nemrég kampányt indított a jelenség ellen) azt állítja, vannak cégek, melyek a hazaérkezést követően, sőt, már a helyszínen megkeresik a nyaralókat, és arra bíztatják őket, hogy jelentsenek beteget a szervező irodánál.

Jönnek a keselyűk

A BLM jogi iroda felmérése szerint az all inclusive szolgáltatást igénybe vevő nyaralók 5 százalékát keresik meg a helyszínen és másik 5 százalékot a hazatérést követően. 

Noha a biztosítótársaságok egy része orvosi igazolást kér a kártérítés ellenében, vannak olyanok, melyeknél elegendő, ha az ügyfél bemutatja, hogy receptre felírt gyógyszert vásárolt valamelyik célországi patikában. 

Persze korábban is voltak trükkök, melyekkel az utazási irodákat és a szállodákat próbálták meg lehúzni különböző összegekre, ám a brit igazságügyi minisztérium végül megunta a dolgot és 180 fontban (kb. 60 ezer forintban) maximálták a kifizetést – korábban az átlagos kártérítés összege elérte a 750 fontot (255 ezer forintot). 

„Manapság elegendő beírni a keresőbe azt, hogy ’betegségért fizetendő kártérítés’, és máris erre szakosodott cégek tucatjait dobja ki a rendszer, akik ráadásul csak a sikerre vitt ügyekért kérnek pénzt” – mondta az Independentnek az egyik biztosítótársaság sales igazgatója, Phil Carr. 

Márpedig az ilyen „betegségekért” általában 500-2000 font (170 ezer – 680 ezer forint) között fizetnek a biztosítók, amiből már megvan a jövő évi nyaralás költsége.

Durva büntetések

A turisztikai ipar és a brit kormány sem nézi persze tétlenül a dolgot, miközben a célországok szállodái és törvényhozói is megpróbálnak tenni a jelenség ellen. Egy görög szálloda például 170 ezer fontra (közel 58 millió forintra) perel egy brit párt, akik ellen bizonyítékuk is van, hogy hamisan vádolják a hotelt. 

Spanyolországban pedig akár három év börtön is várhat azokra, akiket csaláson kapnak, ráadásul a felfüggesztett ítélet lehetősége nélkül.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása