Mindig érdekes olyan képeket látni, melyeken találkozik a múlt és a jelen, azaz amikor megnézhetjük, mivé lettek az egykor lázadó fiatalok, hogyan öregedtek meg (bocsánat: lettek érettebbek), egyáltalán, mi történt velük azóta.

Az Egyesült Királyságba a II. világháború pokla után 1947-ben érkezett lengyel szülők gyermekeként 1953-ban született Chris Porsz a hetvenes-nyolcvanas években járta szülővárosa, Peterborough és a környező települések utcáit és fotózott ismeretleneket az utcán.

Érdeklődésének alanyai között voltak punkok, szerelmespárok, testvérek, barátok – a lényeg az volt, hogy érdekesek legyenek és visszaadjanak valamit a kor hangulatából. 

„A lényeg az volt, hogy megragadják a figyelmem. Éppen akkor hagytam félbe az egyetemet, mert elegem lett a hosszú, unalmas társadalomtudományi esszék írásából, inkább a fotózás érdekelt. Tizenhárom évig dolgoztam egy kórház sürgősségi osztályán portásként, a szabadnapjaimon pedig az utcákat jártam és próbáltam megragadni a mindennapokat, akár emberekkel beszélgetve, vagy csak simán lesifotókat készítve” – mesélte.

Aztán eltelt pár évtized, amikor Chris Porszban is felhorgadt a kérdés: vajon mi lett ezekkel az emberekkel? Hol élhetnek, hogyan nézhetnek ki most? A kérdésekből született meg a Reunion (Újraegyesülés) projekt.

Nem akármilyen munka volt, de nem kevesebb, mint 134 kép szereplőit sikerült megtalálni és rávenni arra, hogy modelljei legyenek az egykori fotók többé-kevésbé pontos másainak.

A feladat már csak azért sem volt egyszerű, mert anno eszébe sem jutott elkérni alanyai elérhetőségét, mi több, magát az ötletet is a véletlen szülte.

„Mintegy negyedszázadig nem nagyon fotóztam, de 2009-ben beküldtem pár régi képem a Peterborough Evening Telegraphnak, és meglepő módon kaptam egy saját heti rovatot. Az olvasók közül pedig többen felismerték magukat, így született meg a sorozat ötlete” – árulta el Chris Porsz.

Az ezt követő munka mintegy hét évig tartott, igaz, ennek a legnagyobb részét tavaly sikerült elvégezni, amikor a közösségi média segítségével sikerült elég sok volt fotóalanyt megtalálni.

„Anno ez csak egy hobbi volt, és nagyon ideges voltam, mert szerettem volna, ha jól sikerülnek a képek, úgyhogy még az is eszembe jutott, hogy kerítek egy rendes fotóst. Végül örülök, hogy én magam csináltam meg a friss képeket is” – mesélt kétségeiről.

A kutatásban egy barátja segítette, és akadtak egészen elképesztő találkozások is, például amikor mentőorvosként hajnali háromkor egy elég rossz állapotban férfihez kellett kimenniük, aki amikor már jobban volt, elárulta neki, hogy róla és akkor haverjairól is készített 30 évvel korábban képet.

A lényeget persze mégis a nagy találkozások adták, például amikor egymást évtizedek óta nem látó egykori katonatársak jöttek össze ismét, és akadtak egészen megható jelenetek is.

„Nagyon érzelmes pillanatok is voltak, könnyekkel, öleléssekkel, csókokkal. Egymással régóta nem beszélő barátok, testvérek álltak szóba ismét, és némelyikükkel én is összebarátkoztam” – mondta.

Némelyikük annyira megváltozott, hogy rá sem lehetett ismerni, amitől csak még izgalmasabbak a képpárok, melyek legfontosabb üzenete a fotós szerint az, hogy ezekben a nehéz és megosztó időkben egy kis pozitív üzenetet és emberséget sugározzanak.

A Reunion projektből készült könyv és rendkívül sikeres kiállítás nyílt Peterboroughban, a nagy álom pedig az, hogy eljusson Londonba.