A kérdésre szinte lehetetlen választ adni, már csak azért is, mert az emberek, még ha válaszolnak is rá, hajlamosak kicsit szépíteni a valóságot. Szóval az alábbi felmérés eredményeit is érdemes fenntartásokkal kezelni.
A Mintel ugyan közel 2000 brit férfit és nő kérdezett meg szexuális életükről, és még ha nem is tudjuk biztosan, mindannyian igazat mondtak-e, legalább némi következtetést levonhatunk a válaszokból.
Szóval csak röviden:
- minden ötödik brit hetente több alkalommal is él nemi életet
- de csak három százalékuk szexel napi rendszerességgel
- egy átlagos nagy-britanniai polgár élete során 5778 alkalommal fekszik le a partnereivel
Ha abból indulunk ki, hogy a szexuálisan aktív kor nagyjából 16-tól 60 éves korig tart, akkor életünk során átlagosan 2808 órát töltünk szexszel, ami egy emberélet nem egészen fél (0,45) százaléka.
Ami egyébként 117 teljes nap. Nem is olyan rossz…
Ha már itt tartunk, egy korábbi, a Sun on Sunday által megrendelt, 3000 fős felmérésből az is kiderült, hogy melyek a szexuálisan leginkább aktív brit települések.
Az élen Wolverhampton végzett, az ott élők azt állították, hogy átlagosan 48 szeretőjük volt életük során (ezt nagyjából kizártnak tartjuk, de legyen). Őket St. Albans (46) és Dundee (38) követte.
A lista végén Cardiff végzett (3), a walesi települést Liverpool előzte meg nem sokkal, ott öt partnert vallottak be a megkérdezettek. Valami azt súgja, nem biztos, hogy a cardiffi és liverpooli libidóval van a baj, lehet, hogy ők csak simán őszinték voltak.