Kívül tágasabb

A mosdós szelfik aranykora

2017.01.28. 06:48, Kívül tágasabb , 9 komment

A „régi szép időkben” a fürdőszoba, pláne nyilvános helyen, a privát szféra egyik utolsó menedéke volt. Ma már messze nincs így, különösen, mióta az emberek előszeretettel kapják elő a telefonjukat a legintimebb helyekben és helyzetekben is. Eljött a fürdőszobai szelfik aranykora.

cim_176.jpg

Nem mintha minden örülne ennek a divatőrületnek, olyannyira nem, hogy a napokban a dubai ötcsillagos Waldorf Astoria Jumeirah hotel tett ki egy inkább könyörgésre hasonlító felkérést, melyben arról győzködi a vendégeket, hogy ugyan álljanak már le a szállodai fürdőszobákban és mosdókban fotózott félmeztelen szelfik posztolásával. 

„Sok panasz érkezett kisgyerekes családoktól. Nem szeretnénk félmeztelen és erotikus pózokban tetszelgő lányok képein látni a szálloda geotagjét” – hangsúlyozta a hotel szóvivője. 

1_409.jpg

Nem is olyan régen a fürdőszobai szelfik inkább kínosak voltak, a vaku belevillant a fotózó arcába, és ezek a képek általában véve is azt sugallták, hogy készítőjük nem talált senkit, aki lefotózta volna. 

Manapság már nagyon nem így van (elég csak felmenni az Instagramra), ma már annak a jele, hogy milyen jól néz ki az illető smink nélkül is, és persze bele lehet vinni egy kis erotikát is.

2_382.jpg

Persze a legtöbbek számára az ilyen szelfik a naplementés, méregdrága szállodai szobás verziók alternatívái, és az önmegerősítést szolgálják, azt próbálják meg üzenni, hogy a képen szereplő gazdag és szép. 

Mindez azért is érdekes, mert márciusban a londoni Saatchi Galériában egészen izgalmas kiállítás nyílik, ami az önarckép történetét veszi végig Rembrandt-tól a szelfiig. A képek között lesz Kim Kardashian mára bizonyos értelemben ikonikussá vált fürdőszobás képe. Ez van.

kim_kardashian_1.jpg

Persze azért Rembrandt és a szelfi egészen más világ – mondta a Guardiannek a Saatchi igazgatója. „Rembrandt megpróbált a legmélyére hatolni annak, mi is teszi őt emberré, mi az egyedi a karakterében, hogyan tudja mindezt másokkal megosztani. A legtöbb szelfi ugyanakkor inkább csak arról szól, milyennek szeretnénk, hogy a világ lásson minket, az életstílusunkat, a környezetünket, a körülöttünk lévő embereket” – hangsúlyozta Nigel Hurst.

Mindenesetre ma már ott tartunk, hogy külön oldalak vannak a legérdekesebb mosdók listázására, hogy akinek ez a mániája tudja, hova érdemes ellátogatni.

3_357.jpg

4_329.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: fotó szelfi

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása