Kívül tágasabb

A nápolyi alvilág meztelen valósága

2016.12.14. 06:43, Kívül tágasabb , 10 komment

Az egyébként sem a békés kisvárosi jellegéről híres Nápoly egyik leghírhedtebb kerülete Forcella. Az egyik legrégibb negyed a maffiához köthető bűnözés fellegvára, ahol rengeteg az erőszak. Mégis (vagy talán éppen ezért) ez a környék keltett fel két fotós érdeklődését.

cim_165.jpg

Az egyaránt római Jean-Marc Caimi és Valentina Piccinni négy éve találkoztak először a közös szenvedély kapcsán, és gyorsan kiderült, hogy mind az ízlésük, mind a szakmáról alkotott elképzelésük sokban hasonlít.

Ráadásul mindketten szenvedélyesen szeretik Nápolyt is, így hamar a déli város egyik leghírhedtebb negyede, Forcella felé fordult az érdeklődésük. A maffiáról és a mindennapos erőszakról is hírhedt városrészben él egy barátjuk, így a lehetőség is adott volt.

1_398.jpg

„Forcellában az emberek az íratlan törvényeket, viselkedésmintákat, hagyományokat követik. Jelen van ott egyfajta időtlen önazonosság – Olaszországban, de a világon sincs még egy hasonló hely” – vallják.

Noha alapvetően dokumentarista fotósnak tartják magukat, mind Jean- Marc Caimi, mind Valentina Piccinni elismeri, hogy nagyon közeli és személyes viszonyt ápolnak a témáikkal.

Amikor eldöntötték, hogy Forcellával akarnak foglalkozni, kibéreltek egy kis lakást, és elkezdték „bedolgozni” magukat, megtanulni az életritmust, a beszédkódokat, a hagyományokat.

A helyiek nemsokára befogadták őket, és elkezdtek megnyílni és megnyitni otthonaik ajtaját is, ami egy egészen komoly tapasztalat volt számukra, hiszen egy ellentmondásos, veszélyes, és egyben gyönyörű világ nyílt meg előttük.

A fényképezés akkor kezdődött, amikor a helyiek (és a szomszédos, hasonló kerületek, mint a Quartieri Spagnoli és a Sanità lakói) megnyíltak előttük, és ekkor is ügyeltek arra, hogy minél diszkrétebben használják a kamerát.

A végeredmény egy egészen sajátos sorozat, melyben néha egy-egy részlet többet mond, mint máskor egy egész könyv.

(Fotó: caimipiccinni.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es