Kívül tágasabb

Az Alzheimer-kór 7 korai jele

2016.12.08. 06:48, Kívül tágasabb , 13 komment

Egyre tovább élünk, aminek következtében olyan betegségek is egyre inkább terjednek, melyek korábban ritkának számítottak. Az egyik ilyen az Alzheimer, amiben világszerte több millió ember szenved. De miről lehet felismerni e szörnyű betegség közeledtét?

alzheimer-kor_foto_pixabay_com_geralt.jpg

Az átlagos Alzheimer-kóros beteg általában a 70-es évei második felében jár, és a betegség lefolyása is sokkal lassabb, mint az például a Megmaradt Alice-nak című filmben látható volt. (Ebben ráadásul Julianne Moore egy, az ötvenes éveiben járó neves nyelvészprofesszort alakított.)

Miről ismerhetjük fel a betegség közeledtét? Nos, a San Antonióban található Texas Egyetem dékánja, George Perry szerint ezek között akadnak kevésbé közismert jelek, ráadásul nem mindegyik memóriazavar. 

Lopás vagy más törvénytelen cselekedet 

Ha az embernek megváltozik a viselkedése, az feltétlenül aggodalomra ad okot, de ez lehet betegség, például a frontotemporális demencia (FTD) jele is, ami jellemzően a 45-65 éves felnőtteket támadja meg. Ilyenkor az ember döntéshozatali képessége károsodik, aminek következtében nem tudja megkülönböztetni a helyes viselkedést a helytelentől. 

Gyakori esés 

Egy 125 felnőtt bevonásával készült vizsgálat során azt próbálták követni, hogy a résztvevők egy 8 hónapos periódusban milyen gyakran estek el. Amikor megvizsgálták a legtöbbet elbotlók agyát, összefüggést találtak az esések gyakorisága és a kezdődő Alzheimer között. 

Elfelejtjük a tárgyak funkcióját 

Az még nem feltétlenül jelent rosszat, ha az ember elfelejti, hova tette a kulcsát. (Elég nagy bajban lennénk…) Ugyanakkor ha azt felejti el, mire való a kulcs, vagy hova kell tenni a piszkos edényt, az könnyen lehet a kezdődő betegség jele. 

Nem megfelelő dolgok fogyasztása

Érdekes módon az Alzheimer berobbanása előtt a betegek mintegy napi 500 kalóriával többet esznek, mint kortársaik, és ennek ellenére is fogynak. „Csak találgatni tudunk, alighanem ennek metabolikus okai vannak” – mondta Dr. George Perry. 

Vannak olyan betegek is, akik egészen furcsa dolgokat esznek ilyenkor, és egyelőre ennek az okát is csak találgatni lehet. Valószínűleg az állhat a jelenség mögött, hogy az agy éhségjeleket kap, de nem tudja, hogyan reagáljon. Ezért fordulhat elő, hogy egyes betegek papírt, vagy más, ehetetlen tárgyat próbálnak elfogyasztani. 

Nem ismeri fel a szarkazmust 

Persze ahhoz nem feltétlenül kell betegnek lenni, hogy valaki ne ismerje fel a szarkazmust, esetleg egy-egy beszólást szó szerint és komolyan vegyen, de ha ez rendszeresen előfordul (pláne, ha korábban nem volt jellemző), akkor érdemes gyanakodni, hogy baj van. 

Depresszió 

Ha valaki az ötvenes éveiben szenved először depressziótól, akkor az könnyen lehet a korai Alzheimer jele. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki idősebb korban depressziós lesz, annak automatikusan félnie kell az Alzheimertől, de kétségtelenül nagyobb az esélye. 

Semmibe bámulás 

Az Alzheimer-kór azt jelenti, hogy megváltozik az agy kognitív működése, ami érinti a tények, emlékek, és információk előhívását éppúgy, mint a döntéshozatali képességet. Az agy egyszerűen elveszíti a fókuszt, amit a tekintetünk is tükröz, érdemes hát erre is figyelni. 

A lényeg persze az, hogy ha bármilyen apró kétely felmerül bennünk, minél hamarabb forduljunk szakemberhez, mert az időben érkező megfelelő kezelés sokat segíthet! 

(Fotó: pixabay.com/geralt)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása