Kívül tágasabb

A fiatalok teszik tönkre a szabadságokat

2016.11.01. 06:43, Kívül tágasabb , 6 komment

Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a milleniumi nemzedék nem lusta. Mi több: nagyon nem az, olyannyira nem, hogy tagjai annyit dolgoznak, amennyi már a többiek életét is megkeseríti.

munka_otthon_elet_tabla.jpg

A jelenség (egyelőre?) az Egyesült Államokban látszik a legjobban, de ott nagyon. Az ottani Utazási Szövetség által megrendelt felmérésből legalábbis az derült ki, hogy az egyre nagyobb munkahelyi nyomás és az éjjel-nappali pörgés miatt egyre több amerikai hagyja bent a cégben szabadságát. Az adatok szerint az amerikaiak 55 százaléka nem vette ki összes szabadnapját tavaly, ami összesen 658 millió napot (!) jelent.

Az egész 2000-ben kezdődött, amikor az 1980 körül születettek (tehát az Y-generáció első tagjai) beléptek a munkaerőpiacra. A Project: Time Off jelentése szerint ők voltak azok, akik a munkát minden más (a család és a személyes boldogság) elé helyezve létrehozták a jelenlegi csapdahelyzetet.

„Tízből négy munkavállaló egyenesen azt mondja, szeretné, ha a főnöke a munka mártírjának tekintené. Otthon ugyanakkor más a helyzet, a megkérdezettek 86 százaléka szerint nem jó, ha a család mártírnak látja” – mondta a projekt igazgatója, Katie Denis.

A felmérésben 5600 amerikait kérdeztek meg arról, mennyire értenek egyet a következő megállapításokkal:

„A cégnél senki nem képes rendesen elvégezni a munkáját, ha nem vagyok ott.”

„Teljes elkötelezettséget akarok mutatni a cég és a munkám iránt.”

„Nem akarom, hogy mások lecserélhetőnek tartsanak.”

„Lelkifurdalásom van, ha felhasználom a fizetett szabadnapjaim.”

Az eredmények minimum elgondolkodtatók: a milleniumi nemzedék közel fele (48 százalék) mondta, hogy jó, ha a főnöke a munka mártírjának látja, ami jóval magasabb, mint a 39 százalékos átlag.

A helyzet persze nem ilyen egyszerű, a szakemberek szerint mindezért legalább ennyire felelősek az egyetemi tanulmányok finanszírozására felvett, nyomasztóan nagy hitelek, és az is, hogy a nemzedék derékhada éppen a gazdasági válság környékén lépett be a munkaerőpiacra.

A folyamatot meg lehet változtatni, de a kezdeményezésnek felülről kell jönnie – mondta Katie Denis, aki szerint olyan főnökökre van szükség, akik képesek értékelni, hogy a munkavállaló pihenéséből a cég is profitál.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása