Kívül tágasabb

Gyönyörű táncosnők a pusztuló Velencéből

2016.08.17. 06:43, Kívül tágasabb , komment

Kis túlzással lassan az egész világra kiterjed a Balerina Projekt, amit még 1999-ben indított el a New York-i Dane Shitagi. Az ötlet a maga egyszerűségében is zseniális: egy-egy város elhagyott, kissé talán lepusztult környékein fotózni a táncosokat – az így létrejött kontraszt igencsak elgondolkodtató.

cim_140.jpg

A projekt New Yorkban indult, de azóta sokan átvették, és megcsinálták a maguk változatát, mást ne mondjunk, megjárta már Londont is. A brit főváros azért érdekes, mert a 2009-es, Alex Yip vezette fotózásnál jelen volt már Giulia Candussi is, aki aztán Velencébe vitte a projektet.

Mint minden elődje, a velencei Balerina Projekt is az olasz város talán kevéssé közismert helyeire viszi el a nézőt, hiszen ez a település is messze több, mint a turisták által látogatott utcák összessége.

A különböző kis szigetek csakúgy, mint Marghera és Mestre (hiába tartoznak ugyanahhoz az önkomrányzathoz), mind külön karakterek, hiszen a város egyes részei kifejezetten ipari jellegűek. Így aztán nem meglepő, hogy Giulia Candussi célja az eredeti koncepció megtartása mellett az is volt, hogy megmutassa: a történelmi Velence, a lagúnák mellett létezik egy másik, talán kevésbé vonzó, de mindenképpen más hangulatú város is.

A projekt tehát szeretné megmutatni Velence kevésbé vonzó, elhagyatott, nem egy esetben lassan pusztuló részét – nem titkoltan azzal megpróbálva segíteni újbóli fellendülésüket.

(Fotó: ballerinaprojectvenice.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása